A magyar újhullámos rap két meghatározó arca új lapot nyitott

2025. április 17. meghatározó nap a magyar trapzene történetében. A tagok nagy része ekkor jelentette be a kilépését az On The Low (OTL) kollektívából, ezzel lezárult a magyar rapzenei újhullám fontos korszaka. A 2020-as évek első felében a fiatalok kultúráját és zenei ízlését meghatározó OTL eredetileg bulisorozatnak indult, majd kikerülhetetlen kiadóvá és kollektívává nőtte ki magát. A tagok között olyan országosan ismert előadókat találunk, mint az Ibbigang, Ekhoe vagy Filo, de szinte mindenki, aki jártas a rapzene világában, mozgott a köreikben, például Pogány Induló karrierjében is fontos szerepet töltött be ez a közeg. A rapbulikon pogózás elterjesztéséhez nagyban hozzájáruló bulijaik pedig két Budapest Parkban tartott koncerten és egy önálló fesztiválban csúcsosodtak ki.

Ugyan az OTL felbomlása után a szoros kapcsolat nem szűnt meg az egykori tagok között, egyértelműen új korszak kezdődött minden előadó számára. Grasa, Ekhoe és Shybalency (újonnan SHYB 5 STAR) megalapították saját miniközösségüket és alkiadójukat NGZ néven, és a tavaly kiadott közös mixtape-jükkel folytatták a progresszívabb, vadabb rage felé forduló zenéjüket, amit pár éve meghonosítottak. Az OTL kezdeti időszakában meghatározó előadónak számító AKC Misi és Gyuris pedig az év elején hoztak ki egy-egy új lemezt, ráadásul mindketten azzal a céllal, hogy új korszakot nyissanak a karrierjükben.

AKC Misi: Vigyázz magadra, jó szórakozást!

AKC Misi fontos figurája a magyar trapnek, túl van több slágeren és kultikusnak számító albumon. Legutóbbi lemeze, a Long Live AKC után két évre alkotói szabadságra ment, ami alatt feltűnt a Sávlekötő Camp online tehetségkutató mentoraként és egy új lemezen is dolgozott. A kihagyást lezáró, újévkor megjelent Vigyázz magadra, jó szórakozást! címe is érettebb, gondoskodóbb hangot sugall, és ez a hangnembeli eltolódás bevallottan célja is volt az előadónak.

Az egész album valóban felnőttesebb hangot üt meg, az alapok csavarosabbak, és gyakran hajlanak a pop és a modern R&B felé. A szövegek – melyeknek központi témája a felnőtté válás – személyesebbek a klasszikus nagyotmondásoknál, „Lionel Misi” azonban nem mindig veszi túl komolyan magát, igaz, a poénosnak szánt sorokból nem mindegyik talál be.

A közreműködők nagyon jól törik meg az album esetleges monotonitását, régi társával, AKC Damigóval például remekül egészítik ki egymást, az egyre kevésbé feltörekvőnek számító Atka verzéje pedig ízlésesen úszik a Velem lehetnél második felére. És teszi ezt úgy, hogy a szám aztán napokig a hallgató fülében ragad. A legemlékezetesebb viszont a Blahalouisiana énekesnőjével, Schoblocher Barbarával közös Ikea című személyes duett a felnövésről és az ezzel járó elengedésről.

A korábbiaktól eltérő témák és megoldások ellenére az AKC Misi eddigi megjelenéseire általában jellemző hangzásvilág uralja a lemezt, ami így viszont kezd kifulladni. Az egymáshoz túlzottan hasonlító számok miatt a lemezt könnyen egyhangúnak érezhetjük. Ezért is felüdülés, amikor egy-egy váltás jön az alapok hangvételében, például az Újratervezés vagy a Kalapács második felében vagy a 21 gramm című számban.

Az albumról ezúttal hiányzik egy egyértelmű sláger, annak ellenére, hogy ezekben nem szűkölködik AKC Misi diszkográfiája. Viszont ha továbbra is az érettebb hangnem felé tart az előadó pályája, akkor egyáltalán nem hiányzik egy újabb Gyémánt.

Gyuris: Gyógyító frekvenciák

Ha AKC Misiről azt írtuk, hogy meghatározó tagja volt az OTL-nek, akkor Gyurisra egy még ennél is erősebb kifejezést kéne használni. Az előadó egyedi énekbeszédszerű hangja ezer közül is felismerhető, számtalan formációban és projektben feltűnt már, és a magyar újhullámos rap egyik legismertebb arcának számít. Tavalyi, Natty Natty című lemeze kísérletezősebb hangot ütött meg a vészjósló, rage-re hajazó alapokkal és jobban kitárulkozó szövegekkel, viszont nem mindig szakadt el a magyar trapzenét markában tartó kliséktől, például a lányokkal és anyagiakkal vagizástól, vagy az agyonhasznált dobképletektől.

Gyuris tavaly az Akváriumban Revolver Gyuris utolsó kalandja címmel adott koncertet, amivel névleg lezárt egy korszakot a pályáján. Karrierje új fejezetét pedig a januárban kiadott Gyógyító frekvenciák lemezzel nyitotta meg.

Már az intrótól egyértelmű, hogy a lemezt télies, merengő hangulat jellemzi, ezt a vonalat képviseli az első dalként megjelenő Hóangyal, ami tökéletesen illeszkedik abba a sémába, amit Gyuristól korábban megszokhattunk. Nagyrészt ez jellemzi a teljes lemezt, sem a témák, sem az alapok, sem a flow tekintetében nincs igazi megújulás ezen a lemezen. Gyuris ugyan konzisztens szinten hozza azt, amit az elmúlt több mint öt évben kaptunk tőle, de ezt a lemezt túlzás lenne új korszakként emlegetni. Csak pár olyan pillanat van a lemezen, amikor Gyuris képes megnyílni vagy eltávolodni a trap kivagyiskodó szövegvilágától. Találni azért kreatív sorokat a számokban, de van pár olyan poén amit már sokadjára süt el, legyen szó a decemberi születéséről, vagy a reggeli kávé-cigi rutin megidézéséről.

Mégis vannak olyan számok, amik új színt hoznak a lemezen a januári szürkeségben, és ebben nagy szerepe van a producereknek, akikkel Gyuris együtt dolgozott. Balázs-Piri Soma zongorajátéka – ugyan nincs mindig eléggé kihasználva – remek atmoszférát teremt, Dom Beats ismét bizonyítja, hogy nem tud mellélőni, Yako pedig talán az album legjobb alapjait szolgáltatja. A közreműködők is tesznek az egyhangúság ellen, a klasszikus társak mellett a Wavy kollektíva három tagja is feltűnik, akik közül Franko verzéje emelkedik ki a legjobban. Az egyébként teljesen más műfajban alkotó Burijenci éneklése is remekül passzol Gyuris hangjához, a Keserédes álom című számban pedig Figura bizonyítja, hogy még mindig nagyon ért a polgárpukkasztáshoz: a Himnusz sorait teszi egy érdekes mumble rapre hajazó kontextusba.

Mi jön az OTL után?

A két lemez remekül rávilágít a globális piacon is jelen lévő problémára: a rap – itthon legfőképpen az újvonalas rap – lassan elfárad, és már nehéz újat mutatni a műfaj keretei között. Pedig a frissesség és meglepetés mindig is kulcselem volt a műfajban, és ezeknek a hiányában félő, hogy ugyanazoknak a kliséknek a durrogtatásával nem lehet a korábbi népszerűséget és figyelmet fenntartani.

Az amerikai piacon például megfigyelhető valamiféle elmozdulás, tavaly a Billboard 100-as listájának első negyven helyén nem volt egy hiphop szám sem, és ezzel párhuzamosan, az egyre torzítottabb, több műfajból is merítkező, kísérletibb projektek válnak sikeressé. Olyanok, mint a pofátlanul karakteres Nettspend vagy a brit undergroundból egyre jobban kitörő EsDeeKid.

Itthon is kezd kialakulni egy közeg, akik még ezt az új, trapnél is modernebb műfajt képviselik, ugyanazt a hatást kiváltva, mint az OTL egykoron. Nem meglepő, hogy kezdetben több OTL-es tagot is hasonló megvetés és meg nem értés övezett, mint a tavaly mémként berobbanó Mollywoodot vagy Hazetomikát. A tényleges megújulás, akár stílusban, akár szövegvilágban viszont megoldás lehet erre a problémára, kérdés, hogy a műfaj egykori úttörői és nagyágyúi képesek lesznek-e erre.