2024. június 21. – 04:57
A Telex After albumkritikáiban az elmúlt hetek magyar lemezmegjelenéseiből válogatunk. A korábbi lemezkritikáink itt érhetők el.
Gyuris: Natty Natty (7,5/10)
Már jó ideje nem újdonság, hogy a 2010-es évek második felében beinduló magyar trapszíntér milyen sok, mára meghatározó arcot adott a hazai popzenének, és ebből a közegből az egyik legkarakteresebb hang egyértelműen Gyurisé.
Szinte hihetetlen, hogy a Szellemország című első nagylemeze már hét éve megjelent, és azóta az egyik legkonzisztensebb előadó a színtéren. Nem robbant akkorát, mint mondjuk Ekhoe, cserébe lemezről lemezre egyre jobb, és képes mind hangzásban, mind előadásmódban, mind ötletekben kiemelkedni az erősen felhíguló hazai hiphopból.
A Natty Natty pontosan ezt a tendenciát követi, és ismét azt érezni, hogy Gyuris szinte mindenkinél jobban érzi az újhullámos hiphoptól való kiégést, és képes egészen meredek, mégis zseniálisan működő megoldásokra, amelyek részben annak köszönhetők, hogy remek beateket válogat össze magának. Egyszerűen van valami nagyon nyers, karcos, akár még undergroundnak is nevezhető hangzásvilág, ami nagyon jól illik Gyuris – egyébként egyre kevésbé – rajzfilmes hangjához és kitárulkozó, őszinte szövegeihez.
A lemez első felén gyakorlatilag nincs üresjárat, a zongorával (amit elvileg Gyuris egyik rajongója játszott fel) kezdődő Miyazaki és a mindenféle kis okos aprósággal teletűzdelt és remek hookkal operáló Big Boy Ben megadja az alaphangulatot az album egyik legjobb számához, a Dom Beatsszel közös Innen el 2-höz, ami egy zseniális, torzított gitáros drillzene. Nem akarok túlzásba esni, de ez magasan az idei év egyik legjobb beatje a beszálló szaxofonnal és azzal, hogy alig van benne pergődob, ha van egyáltalán.
A többihez képest talán kevésbé kiemelkedő Gymnastics számot követő Mit mondhatnék magamról ismét egy remek példa arra, mennyire sajátos atmoszférát teremt magának Gyuris a beatekkel. A szimfonikus felvezetés annyira eposzivá emeli a dalt, hogy a szokásosnál és súlyosabban hangzik a rapper kitárulkozása a saját démonjairól és személyiségéről.
A lemez második felének egyértelműen a City Morgue vagy Homixide Gang által inspirált Fent a harmadikon a csúcspontja, ami egy metálgitáros rage szám. Gyuristól nem teljesen idegen ez a műfaj, a dal mégis nagyon újítónak hat, és kifejezetten jól is áll neki. A másik csúcspont a Dorozsmai parasztgyerek a kis népzenés ízével és Gyuris őszinte önkritikájával még úgy is nagyon működik, hogy zeneileg nem annyira komplex és kreatív, mint a lemez többi része.
Csak azért nem egy szép kerek 8-as a Natty Natty, mert azért pár helyen érezni a „type beat” hangulatot, ennek ellenére Gyuris életművében ott van a legjobb anyagok között. Jó látni, hogy vannak olyan arcok a színtéren, akik ennyi év után is képesek önazonosan megújulni úgy, hogy közben megtartják azokat a védjegyeket, amiért annyira lehet szeretni őket.