Azahriah szerint a Fidesz-szavazók értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az MVM Dome-ba tripla koncerttel visszatérő Azahriah ismét kifejtette véleményét a kormányról. Szerinte már csak az „igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”.

Fotó: Azahriah/ Instagram
Fotó: Azahriah/ Instagram

A zenészről egyébként nemrég Le Monde úgy írt, mint Orbán kihívójáról. Azahriah a francia lapnak arról beszélt, hogy továbbra is zenészkarrierben gondolkodik, és a közéleti megnyilvánulásai ellenére nem tervez semmilyen politikai szerepvállalást. A cikkben az is előkerült, mit tett volna, ha Orbán Viktor is elment volna valamelyik koncertjére a Puskásba, amelyet 2 milliárdos bevétellel zárt.

„Szívesen láttam volna a koncertemen a közönség soraiban, de azt is elmondtam volna neki, hogy már nem kéne az országot vezetnie”

– idézi a cikk Azahriah-t, aki tavaly októberben jelentette be, hogy egy időre el szeretne vonulni a nyilvánosság elől. Az elmúlt pár év sűrű volt a zenész számára, év végén még egy zenés dokumentumfilm is kijött róla Mi vagyunk Azahriah címmel.

(Frissítés: Azahriah azóta törölte a cikkben említett Instagram-történetét.)

Csatlakozz a csoportunkhoz!