Halállistát ír azokról, akik láthatatlannak nézik

2025. január 5. – 06:55

Másolás

Vágólapra másolva

Az After hetente jelentkező streamingajánlójában mindig a frissen felkerült, vagy hamarosan felkerülő filmekről és sorozatokról írunk, amelyek elérhetőek Magyarországról is.

Aranyom (Sweetpea, SkyShowtime)

Rhiannon Lewis, akit a Falloutból vagy a Yellowjacketsből ismert Ella Purnell alakít, kisvárosi asszisztensként dolgozik, és az életét tűrhető szürkeségben tölti, legalábbis első ránézésre. Valójában nem csak az apró sértések frusztrálják, de abból is elege van, hogy az emberek kíméletlenül átnéznek rajta.

Rhiannon ezért gondosan listát ír azokról, akiknek a megölésével élhetőbbé tenné a világot, egy idő után pedig ezek a gyilkos gondolatok tettlegességig fajulnak. C.J. Skuse korábbi regényének sorozatadaptációja sötét humorú, groteszk történet.

Cunk on Life (Netflix)

A Black Mirror alkotója, Charlie Brooker és Diane Morgan ismét összeálltak, hogy provokatív fiktív dokumentumfilmes karakter, Philomena Cunk műsorával rámutassanak a világ abszurditására.

A sorozat azok számára lesz igazán szórakoztató, akik szeretik a brit humor intelligens és gondolatébresztő formáját.

KIX (Max)

A KIX alkotópárosa, Mikulán Dávid és Révész Bálint nyolcéves korától kezdve tizenkét éven át követte kamerával Sanyit, aki egy 28 négyzetméteres ferencvárosi lakásban nőtt fel öt családtagjával. A fiú elkallódása tragédiához vezetett, amikor tizenöt évesen két társával felgyújtott egy matracot a Ráday utcában, a tűz pedig halálos áldozatot követelt.

A film nemcsak az események jogi és személyes vonatkozásait tárja fel az ügy közelmúltbeli elsőfokú ítéletével összefüggésben, hanem rávilágít a szegénység láthatatlanságára, a társadalmi felelősség kérdéseire és a tettek következményeinek kiszámíthatatlanságára is. A film két rendezőjével korábban interjút is készítettünk.

A Kettes számú esküdt (Juror #2, Max)

Clint Eastwood negyvenedik és feltehetőleg utolsó rendezése, A Kettes számú esküdt olyan bírósági dráma, amely az amerikai igazságszolgáltatás dilemmáit és a morális választások súlyát állítja a középpontba.

A történet főhőse Justin (Nicholas Hoult), aki egy esküdtszéki ügy során szembesül a ténnyel, hogy egy múltbéli baleset miatt ő lehet az igazi bűnös a vádlott helyett. A filmben olyan színészek tűnnek fel, mint Toni Collette, Zoey Deutch és Kiefer Sutherland, akik mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Eastwood még egyszer megvizsgálhassa, mit jelent igazán jó embernek lenni egy nem mindig igazságos rendszerben, miközben a nézőt végig bizonytalanságban tartja az valódi igazság mibenlétéről.

Avicii – A nevem Tim (Avicii – I'm Tim, Netflix)

Az Avicii – A nevem Tim című dokumentumfilm, Tim Bergling, azaz Avicii életét és zenei karrierjét mutatja be.

A nevem Tim eddig nem látott archív felvételeken, Berglinggel készült interjúkon, valamint családjával, barátaival és kollégáival készült interjúkon keresztül mutatja be a producer személyiségét. A dokumentumfilmben olyan hírességek is megszólalnak, mint Chris Martin, Nile Rodgers és David Guetta, akik Avicii zenei örökségéről és annak hatásáról osztják meg gondolataikat.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!