Kiemelkedően jó éve volt a Disney-nek a mozikban 2024-ben

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Közel 5,5 milliárd dolláros bevételt termelt a jegypénztáraknál a Disney 2024-ben, ezzel ők voltak a legsikeresebb stúdió a mozikban tavaly, írja a Collider. Ezzel a Disney lett az első stúdió 2019 és a Covid óta, amely 5 milliárd dollárnál nagyobb bevételt tudott generálni. Ezzel kilenc év alatt nyolcadjára lett a Disney a legsikeresebb stúdió a világon.

Ez részben annak köszönhető, hogy a globálisan legsikeresebb négyből három film is Disney volt tavaly, abból két film is meghaladta az 1 milliárd dolláros bevételt. Az egyik az Agymanók 2 (kritikánk itt), amely minden idők legsikeresebb animációs filmjévé vált az 1,7 milliárd dolláros jegybevételével, de az összes film közül is minden idők nyolcadik legtöbb bevételt generáló mozi lett világszinten. De jól teljesítettek tavaly olyan Disney-filmek is, mint a Mufasa vagy az új Alien- és Majmok bolygója-film.

A Disney sikere jó hír lehet a moziknak is, mert azt sugallja, hogy a jegybevételek hamarosan visszatérhetnek a pandémia előtti időszakhoz. A stúdiónak pedig ez kelleni is fog, mert 2025-ben egy sor új blockbusterrel jelentkeznek, köztük több új Marvel-filmmel (Amerika Kapitány 4, Mennydörgők*, Fantasztikus négyes), két Pixar-animációval, korábbi Disney-mesék élőszereplős feldolgozásaival (Lilo és Stitch, Hófehérke), illetve visszatérnek jól ismert franchise-ok is, mint Az utolsó léghajlító, a Tron vagy a Predator.

Csatlakozz a csoportunkhoz!