2024. június 12. – 23:30
A 2015-ben bemutatott Agymanók (Inside Out) az utóbbi évek egyik legaranyosabb animációs filmje volt azzal, hogy zseniálisan egyensúlyozott a klasszikus mesetoposzok pufogtatása és az emberi érzelmek, illetve az agy működésének játékos bemutatása között.
A történet a 11 éves Riley fejében játszódott, a főszereplője pedig nem is a minnesotai kislány volt, hanem a fejéből őt irányító érzelmek, egész pontosan Derű, Bánat, Harag, Majré és Undor. Az ő szemszögükből láttuk a Riley-val történő eseményeket is, illetve a történet fókuszában is ők álltak. A második rész Riley életét meséli tovább, az Agymanók 2. pedig annak ellenére működik, hogy a cselekménye jóformán ugyanaz, mint az első részé.
Az Agymanók 2. sztorija Riley 13. születésnapja után veszi fel a fonalat, a fő bonyodalma pedig az, hogy a lány életében beköszönt a pubertáskor, emiatt még több érzelem költözik a fejébe. Egész pontosan Feszkó, Irigység, Uncsi és Ciki, azaz csupa olyan érzelem, amikkel ebben a korban szembesülünk. Az új kollégák értelemszerűen hamar át is veszik a hatalmat, a konfliktus pedig így köztük és a régi érzelmek között zajlik.
Kifejezetten izgalmas szál a második részben Riley még alakuló személyiségének bemutatása, ahogy a lány meggyőződéseiből formálódik az énképe. Riley személyiségfejlődésén kívül pedig kimondottan érdekes figyelni az érzelmek változását is. Az első film legnagyobb tanulsága például az volt, hogy Derű és Bánat csak úgy küzdhetik le az előttük álló akadályokat, ha együtt dolgoznak, tehát öröm és bánat kéz a kézben jár, és mindkét érzelem léte teljesen normális, sőt elengedhetetlen.
Ezek azok a részek a filmben, amikor a néző elfelejtheti, hogy alapvetően egy gyerekeknek szóló animációs filmet néz, és szerencsére az ilyen pillanatokból a második részben sincs hiány.
Annál is inkább, mert Derű például most már gyakran maga is szomorú, Haragnak pedig nem gyullad fel a feje minden apró kellemetlenségre. A film szerint tehát velünk együtt az érzelmeink is fejlődnek, ezt a változást pedig úgy mutatja be, hogy az gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató és tanulságos.
Sokat hozzáad a filmhez az is, hogy a készítők bátran játszanak az animációs stílusokkal. Azok a jelenetek, amik arra épülnek, hogy több különböző világból érkező, és ezáltal teljesen máshogy megalkotott karakterek kapcsolódnak egymással, egészen merész módon mennek el az abszurd humor irányába. Ez különösen jól áll az Agymanóknak, aminek az egész sztoriból adódóan amúgy sem kell a szomszédba mennie abszurd megoldásokért.
A film humora egyébként is ül, az érzelmek kommunikációja, konfliktusai, illetve a Riley agyában dolgozó egyéb „munkások” viselkedése könnyed, mégis rendkívül találó. Az új érzelmek közül talán Irigység kapja a legkevesebb szerepet, a többieket viszont kimondottan jól eltalálták, külön kedvencem volt Ciki, aki már a bemutatkozásnál előad egy mindenki számára ismerős, kellemetlen bénázást a köszönésével.
Viszont nagy hiányossága az Agymanók 2.-nek, hogy a cselekménye szinte teljesen arra a sémára épül, mint az első részé: Riley életében bekövetkezik egy nagy változás, amit nehezen dolgoz fel, a fejében élő érzelmek pedig szintén felkészületlenek, hogy megfelelően reagáljanak a hirtelen változásra. Az érzelmeknek aztán el kell hagyniuk főhadiszállásukat, emiatt Riley-t olyanok kezdik el irányítani, akik a legkevésbé sem alkalmasak erre a szerepre.
Emiatt több kérdés is felmerülhet a nézőben arról, hogy pontosan mit is szeretne mondani a film. Azt, hogy az érzelmeknek együtt kell dolgozniuk azon, hogy az ember megfelelően működjön, hiszen nem lehetünk kizárólag csak boldogok, irigyek, vagy éppen lusták? Akkor viszont miért az az Agymanók 2. egyik fő állítása, és a konfliktus feloldása, hogy az érzelmeknek el kell engedniük a Riley-t irányító vezérlőt, és hagyni, hogy a lány magától oldja meg a dolgokat? Ráadásul, hogyan tud Riley bármit magától megoldani, amikor az agyában lakó érzelmek irányítják?
A film szűk másfél órájában viszonylag sok ilyen kérdés, probléma felmerül, ezek mellett pedig sajnos nehéz elmenni. Arról nem is beszélve, hogy az Agymanók 2. pár kisebb ziccert is kihagy. Hiába telt el például az előző film óta csaknem tíz év (ami azt jelenti, hogy aki akkor gyerekként látta, mára felnőtt), az Agymanók univerzumában mindössze két évet ugrunk, pedig talán izgalmasabb felütés lett volna egy már szintén felnőtt Riley-t mutatni.
Kevesebb van az olyan jelenetből a második részben, amikor a többi szereplő fejébe kukkanthatunk bele, pedig ezek jót tettek a filmnek, hiszen így megfigyelhettük, hogy Riley anyjának vezérlőjét Bánat, míg apjáét Harag irányítja.
Ám ha túllépünk ezeken a hiányosságokon, akkor egy szórakoztató, már-már oktató jellegű, ráadásul gyönyörű animációs filmre fizetünk be, ami kiváló családi program lehet.
Az Agymanók 2. június 13-tól látható a magyar mozikban.
