2024. október 31. – 19:36
(Figyelem, a kritika enyhén spoileres!!!)
Egy torzonborz, kócos férfi leemeli a WC-tartály fedelét, előránt onnan egy üveg töményet, meghúzza, visszateszi, hanyagul visszapattintja a tartály tetejét, majd kimegy a színházterembe. Valahogy ki kell bírnia, mert a színpad körül nagy a sürgés-forgás, idő van, emberünk bábot húz a kezére, majd kezdődik a gyerekeknek szánt előadás, amiben sivító nyulak a főszereplők. Ezekkel a képsorokkal kezdődik Till Attila új filmje, az És mi van Tomival?, mely az alkoholizmusról fogalmazna meg igazságokat, de leginkább csak a humora gyakorol hatást a nézőre.
A film főszereplője az alkoholista bábszínész, Szálka Sándor (Tilla filmjeinek állandó színésze, Thuróczy Szabolcs), akit függősége miatt öt éve elhagyott a felesége és a lánya. Azóta leszokott, épp felépülőben van, az Anonim Alkoholisták gyűlésére jár, és új barátnőjével (Sodró Eliza) gyereket várnak. Több barátja is lett a csoportban, köztük a liftszerelő Pali (Polgár Tamás), akivel együtt indulnak társuk, a szintén alkoholbeteg Tomi (Patkós Márton) keresésére, aki több napja nem adott életjelet magáról.
Till Attilának 8 évvel ezelőtt jelent meg utoljára filmje, a Tiszta szívvel, azóta nem kapott állami támogatást egy ötletére sem, így az És mi van Tomival? a nagy őszi–téli magyar mozidömpingben a független, állami támogatás nélkül létrejött filmek sorába illeszkedik. A rendező a Telexnek adott interjújában is elmondta, hogy új filmje alacsony költségvetésű alkotás, 30 millió forintból készült, mindössze 12 nap alatt. Ilyen értelemben szerzői szerelemprojekt is, Thuróczy Szabolcs például gázsi nélkül vállalta a munkát, hozzá hasonlóan a legtöbb stábtag jófejségből és személyes passzióból szállt be a projektbe.
A Fekete ponthoz hasonlóan itt is kapunk egy emlékeztetőt rögtön a nyitó képsorok előtt arról, hogy ez a film magánfinanszírozásban készült, és számos alkotó összefogásából születhetett meg. Ez azonban lassan papírforma, és nem kuriózum, a magyar filmesek kényszerpályája a Filmintézeten kívül, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján leginkább arcra osztogatnak támogatást. Stalter Judit, Tilla filmjeinek producere az Indexnek mondta el, hogy a Nemzeti Filmintézet azért nem állt be a projekt mögé, mert „a magyar közönséget nem érdekli az érintett téma”.
Az indoklás minimum álszent, ugyanakkor jelzi, hogy az országot érintő alkoholizmus olyan téma lett, amiről újat, relevánsat mondani nehéz, és ezt Till Attila filmje sem tudja megugrani, még úgy sem, hogy a rendező saját tapasztalataiból építkezett a forgatókönyvírásba bevont addiktológus, Kapitány-Fövény Máté segítségével.
Ezt a személyes ihletettséget támasztja alá, hogy az ittasan hazatérő bábszínész például a rendező interjúnkban is említett szokásait idézi. Például akkor, amikor Sanyi hajnalban hazaér, és ahelyett, hogy a felesége és lánya unszolására végre lefeküdne aludni, az alkoholmámortól szentimentális állapotban még zenét akar hallgatni hátradőlve a karosszékében. Ha ezt a szeánszot megpróbálja keresztülhúzni a család, akkor az alkoholista agyára köd száll, és megmutatkozik a függőség igazi arca.
Az alkoholizmuson kívül több, mára már közhelyként emlegetett társadalmi alapvetés is felbukkan a filmben. A színházi világban például komoly probléma a függőség, a színész pedig iszik, hogy elviselje a rá nehezedő nyomást. A film azt a szálat is behozza, hogy milyen egy nagy színész (idősebb Szálka Sándor) gyerekének lenni, akinek maximum az árnyékában élhet a fiú, aki hasonló, de kevésbé elismert pályát (bábszínészet) választott. Az apa mindenhol jelen van, Sanyi még az üres székének is köszön, hiszen emléke mindent beleng: ő a viszonyítási alap, és a szupermarket vezetője is csak azután veszi emberszámba Sanyit, miután megtudja, hogy ki volt az apja. Az apa Sándor, a főszereplő maximum Sanyika a családban, és ez folyamatosan birizgálja is az egóját. Ráadásul amíg az apa az ország legnagyobb színpadjait járta meg, a fiú az Auchan parkolójában kénytelen bábozni, miután kirúgták a munkahelyéről.
A vívódó függőt játszó Thuróczy hozza az ismert receptet, amikor eldurran az agya, benne van a Csicska földesura, és a Tiszta szívvel-ből ismert kerekesszékes Rupaszov jegyei is visszaköszönnek a játékában. A felszínen kemény figura, de talán sebezhetőbb, mint bármelyik előző énje, akit összenyom az önbecsapás. Hiába bizonygatja, hogy őt ünneplik a nagyszínpadokon, mind tudjuk, hogy valójában csak a kezére húzott beszélő-kiabáló lényeket éltetik, a hús-vér ember végig falak és vásznak mögé bújik.
Tilla az évek során meglepő következetességgel épített saját univerzumot a filmográfiájában, amiből oda-vissza merít. A film elején együtt iszogatnak korábbi filmjének szereplői, és van még egy másik hatásvadász, felesleges kameó is. Az És mi van Tomival? már-már vállaltan öncélú és végletekig személyes projekt, ami leginkább Tillától Tillának készült, benne a barátaival, a szeretteivel és a saját gyerekeivel is, akik mind felbukkannak valahol a statiszták között.
A rendező didaktikusan mesél, felvázolja Sanyi történetét, a mellékszereplők (Pali és Tomi) alkohollal való viszonyáról és küzdelméről viszont keveset mutat meg. Helyette inkább olyan konfliktushelyzeteket teremt, amivel próbára teszi a felépülő függők kitartását. Így a legkönnyebb megmutatni, hogy a mentorszerepbe helyezkedő Sanyi már van annyira erős, hogy csak vágyjon a piára, de megállja az ivást, amikor lánya megjelenik, Palinak viszont elég egy trigger ahhoz, hogy visszamásszon az erdő szélén élő alkoholisták közé, és vodkát, sört és bort nyakaljon gyors egymásutánban.
Pali egyszerű, lobbanékony és makacs, konfliktusa a barátnőjével súlytalan, az elejtett mondatai néha mégis a film legjobb pillanatait hozzák. Az ilyen szempontból mindegy is, hogy egy nagy fenekű nő bon appétit feliratos tetoválásáról értekezik Sanyival röhögcsélve, vagy éppen azt elemzi, hogy semmi nem jó, amit csinál. Pali karaktere a társadalom és a családja elvárásai miatt józan, de azt meg nem élvezi:
„Ha nem vagyok bebaszva, az nem baj, de nem jó.”
Az alacsony költségvetést leginkább a film vizuális világa szenvedte meg, Tilla és operatőre, Győri Márk nagyon szűk plánokkal dolgoznak végig, a kamera pedig gyakran imbolyog, rángatózik, és sokszor ritmustalanul, zavaróan csúszkál. Ez a stílus képileg jól passzol Pali és Sanyi kaotikus útjához, a két budai kerületre korlátozódó road movie-hoz, bizonyos pontokon viszont inkább a dramaturgia kárára megy. A Széll Kálmán téren vonuláshoz például szinte teljesen felesleges megszédíteni a nézőt, míg a filmet nyitó családi konfliktusnál teljesen indokolt és működő eszköz a rázkódó, ugráló kamera használata.
Az említett üvöltözős nyitány rögtön olyan magasságban kezdi a filmet, és olyan gyomrost ad, amihez a film többi része nem ér fel, ennél jóval szelídebb konfliktusok jellemzik a filmet. Azt sem tudjuk meg, hogy pontosan mi van Tomival, így viszont izgulni sem lehet érte, és képtelenek vagyunk szurkolni Sanyinak és Palinak, hogy megtalálják a cimborájukat.
A pontos háttérsztori tehát nem derül ki a szereplőkről, és a készítők talán nem is akarják a szánkba rágni. Ahogy Thuróczy Szabolcs a Telexnek mondta, „az alkoholizmusban demokrácia van”, Budán pedig „ugyanúgy küzdenek, mint Kiskundorozsmán”, maximum jobb italokkal és jobb egzisztenciával. Az alkoholizmusban mindenki egyenlő, és ezt az Anonim Alkoholisták gyűlésén készült jelenetek szereplői mutatják be a leghitelesebben, ahová mindenki visz egy történetet, de a szavaik helyett az arcuk mesél inkább.
Az És mi van Tomival? vígjátékos elemekkel teletűzdelt drámaként elmegy, gyógyító szándékú alkotásnak viszont kevés. A nagyszabásúnak szánt, teátrális végkifejlettel szemben paradox módon pont a legjelentéktelenebbnek tűnő pillanataiban a legszerethetőbb, például Cserhalmi György és Ujlaki Dénes közös jeleneténél vagy Sanyi és Pali elkapott párbeszédei során.
Till Attila filmje valójában olyan hatást kelt, mint ami épp megtorpan azelőtt, hogy igazán mélyre menjen, és inkább a könnyed, tanulságos végkifejlethez lép vissza. De ez nem is annyira meglepő egy olyan rendezőtől, aki bevallottan szereti megmenteni a szereplőit. Tilla kettős hatást ér el ezzel az óvatos rendezői attitűddel, mert egy percig sem unatkozunk a filmen, viszont semmit sem érzünk akkor, amikor érezhetően nagyon éreznünk kellene valamit.
Az És mi van Tomival? október 31-től látható a mozikban.
