Harrison Ford Parkinson-kóros terapeutaként is kiváló

2024. október 13. – 07:10

Másolás

Vágólapra másolva

Az After hetente jelentkező streamingajánlójában mindig a legfrissebben felkerült, vagy hamarosan felkerülő filmekről és sorozatokról írunk, amelyek elérhetőek Magyarországról is.

Cáfolat (Disclaimer, Apple TV+)

Szeptemberben már írtunk a Grammy-díjas mexikói filmrendező, Alfonso Cuarón (Roma, Gravitáció, Harry Potter és az azkabani fogoly) új dobásáról az Apple-lel, ami többek szerint az őszi szezon egyik legígéretesebb sorozata. A Velencei filmfesztiválon bemutatott Cáfolat című pszichothriller sorozat (eredeti címén Disclaimer) Renée Knight azonos című bestsellerének az adaptációja, melyben Cate Blanchett egy tényfeltáró újságírót alakít, akit utolér a múltja, ez pedig harmonikus családi életének a rovására megy.

Az újságíró támogató férjét Sacha Baron Cohen alakítja, és fontos szerepe van Kevin Kline-nak is, ő a főszereplő rosszakaróját játssza. A sorozat két vezető operatőre Emmanuel Lubezki és Bruno Delbonnel voltka, de magyar vonatkozás is van: a Cáfolatban dolgozott operatőrként Erdély Mátyás is, aki korábban a Telexnek is interjút adott, melyben nemzetközi munkáiról és a hazai film helyzetéről is mesélt. A hét részes Cáfolat első két epizódja október 11-től látható az Apple TV+-on, az új részek ezután péntekenként érkeznek majd.

Kezdő ötös (Starting 5, Netflix)

A Netflix új sportsorozata a kulisszák mögötti betekintést ígér Jimmy Butler, Anthony Edwards, LeBron James, Domantas Sabonis és Jayson Tatum, avagy az NBA legjobb játékosainak mindennapjaiba a 2023-2024-es szezonban. Sérülésekkel való küzdelem, kemény edzések, navigálás a profi karrier és a családi élet között: ezeket szeretné bemutatni a Kezdő ötös, minden karakter történetét külön-külön felvázolva. Peter Scalettar rendező reméli, hogy a sorozat a kosárlabda rajongóin kívül is sokakat meg tud majd szólítani, mivel elmondása szerint a sporton kívül más univerzális témákat is feldolgoznak benne. Az UNINTERRUPTED, a Higher Ground Productions és az Omaha Productions stúdiók által gyártott 10 részes sorozat már elérhető Netlifxen.

Direkt terápia (Shrinking, 2. évad, Apple TV+)

Amíg az HBO a Maxszel az elmúlt években kicsit felhigította a színvonalát, addig az Apple szép csendben a trónkövetelőjévé vált presztízs sorozatok terén. Az egyik legjobb példa erre a Direkt terápia, amelyben Jason Segel és Harrison Ford láthatóak a kulcsszerepekben. Segel egy felesége elvesztése után összeomló pszichológust alakít, aki minden szakmaiságra fittyet hányva az őszinte véleményét és érzéseit kezdi el kommunikálni a pácienseinek, akiknek ettől teljesen megváltozik az élete. Ford pedig a mentorát, egy Parkinson-kóros terapeutát alakít. A 12 részes második évad első két része október 16-án kerül fel az Apple TV+ felületére.

A bizalmas (The Confidante, Max)

A Max francia divíziójának első saját gyártású thriller minisorozata a 2015-ös párizsi terrortámadásokat dolgozza fel. A Laure Calamy által alakított főszereplő Christelle „Chris” Blandin, egy elkötelezett rockrajongó, aki szemtanúja volt a tragikus eseményeknek, és ezután csatlakozott a tragédia túlélőiből összeverődött közösségbe. Később azonban kiderül, hogy a magát áldozatnak kiadó Blandint hátsó szándék vezérli, és hazugságokkal próbál közelebb kerülni a túlélőkhöz, ami bizalmatlanságot és konfliktusokat szül a traumatizált közösségben.

Az október 11-én debütált, pozitív kritikai visszhangot kiváltó minisorozatot Just Philippot rendezte, a forgatókönyvet pedig Fanny Burdino, Jean-Baptiste Delafon és Samuel Doux hármasa írta.

Tomb Raider: Lara Croft legendája (Tomb Raider: The Legend of Lara Croft, Netflix)

2013-ban indította újra a Crystal Dynamics a Tomb Raider-videójátéksorozatot, amelyben egy fiatalabb, naivabb, a régebbi videójátékokhoz képest tapasztalatlanabb Lara Croftot ismerhettek meg az emberek. A Netflix a Castlevania-rajzfilmekért is felelős stúdióval elkészített egy nyolcrészes animációs sorozatot, ami a direkt folytatása a legutolsó játéknak, a Shadow of the Tomb Raidernek, és egyben összeköti az előzménytrilógiát a régebbi játékok sztorijával. A főhős hangját Hayley Atwell adja, és mind a nyolc rész fel is került már a Netflixre.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!