Még idén érkezhet a TV2-re a Hunyadi-sorozat és a honvédséggel közösen készülő produkció is

2024. április 2. – 22:28

Másolás

Vágólapra másolva

Már idén bemutathat a TV2 két állami támogatásból készülő sorozatot is. A Hunyadi-sorozat és a Magyar Honvédség együttműködésével készülő S.E.R.E.G. című produkció is 2024 utolsó negyedévében debütálhat a csatornán.

A 10,5 milliárd forintos állami támogatással készülő Hunyadi-sorozat, A holló felemelkedése címen futó magyar–német koprodukció a leghamarabb ősszel érkezhet a csatornára a Sorozatwikinek nyilatkozó Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója szerint.

A Hunyadi-sorozat forgatásán korábban mi is jártunk, ahol az alkotók elmondták, ekkora volumenű, ennyi színészt és statisztát mozgató magyar produkció talán még nem is készült.

A S.E.R.E.G. című sorozat 865 milliós állami támogatásból, a Magyar Honvédséggel karöltve forog a Kálomista család tulajdonában lévő Megafilm, az Elk*rtuk mögött álló cég gyártásában. A minisorozat forgatókönyvírója az Elk*rtuk forgatókönyvét is jegyző Benda Balázs, a rendező Dombrovszky Linda. A Megafilm szerint ősszel mutathatják be a sorozatot, ennél pontosabb időpontot Fischer Gábor sem árult el az interjúban.

A Magyar Honvédség helyszíneket és haditechnikai eszközöket (harcjárműveket, drónokat és helikoptereket) biztosít a sorozatnak, Pálinkás Szilveszter, a hadsereg toborzókampányának arca pedig szerepel is benne. A Megafilm ismertetője szerint a sorozat két szálon fog futni: „vígjáték az alapkiképzésről és kemény katonadráma egy élet-halál misszióról”.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!