2024. február 15. – 19:59
Furcsa kimondani, de reneszánszukat élik a verekedős játékok, ami nemcsak azért egyértelmű, mert még napjaink legnépszerűbb stúdiója, a Riot Games is verekedős játékon dolgozik, hanem azért is, mert a tavaly megjelent Street Fighter 6 és a Mortal Kombat 1 után újabb titán érkezett meg az aktuális generációra a Tekken 8-cal. A Tekken kulturálisan talán kevésbé releváns a két riválisánál – bár filmet ebből is csináltak, és nemrég anime is érkezett hozzá –, de szupernépszerű karakterek nélkül, kicsit a radar alatt is harminc éven át stabilan népszerű tudott maradni.
A Tekken 7 sikere után persze számítani lehetett arra, hogy a fejlesztő-kiadó Bandai Namco megpróbál kicsit változtatni ezen a radar alattiságon, ami így is lett. Az elmúlt egy évben óriási marketingkampányt húztak fel a Tekken 8 köré, a megjelenés óta pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel párhuzamosan a játékra sem sajnálták a pénzt. Ez a játék nemcsak az eddigi legszebb Tekken, hanem az egyik legjobb is, ami remekül építkezik a 7-ben lefektetett alapokra, és az amúgy könnyen javítható hibáival együtt is szinte tökéletes a régi rajongóknak és az újoncoknak is.
30 év után is a csúcson
Az 1994-ben debütáló Tekken legnagyobb erőssége mindig is az volt, hogy az elsők között valósította meg azt, hogy 3D-ben lehessen püfölni egymást, a formulát pedig az évtizedek során úgy tökéletesítette, hogy végig releváns is maradt, miközben a Dead or Alive, a SoulCalibur vagy akár a háromdés műfajt megteremtő Virtua Fighter lassan elhalványultak. A Tekken egyrészt azért lett sikeres, mert kevés benne az olyan, precíz bevitelt igénylő támadás, mint a Street Fighterben vagy a Virtua Fighterben, így random gombnyomkodással is lehet érvényesülni, másrészt pedig azért, mert
itt a puritán, pusztakezes harc volt a középpontban a Mortal Kombat túltolt erőszakja vagy a Street Fighter tűzlabdái helyett, de azért vannak benne bokszoló kenguruk, verekedő medvék, kardos mechaninják és villámot szóró kesztyűk, szóval kellően látványos az egész.
A Tekken népszerűségén az is sokat dobott, hogy a Tekken 3 a PS1-en, a Tekken 4 és az 5 pedig a PS2-n számítottak húzóneveknek. A széria még nálunk is népszerű volt a játéktermekben, sőt, határozottan emlékszem, hogy a 2000-es évek közepén a BVSC uszodájában is volt egy Tekken 3-as játékgép. Mindezek ellenére viszont egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy eljutunk a Tekken 8-ig, az előző részt ugyanis minimális költségvetésből kellett összedobni a kritikusok által elismert, de pénzügyileg több okból is megbukó Tekken Tag Tournament 2 után.
A 2017-ben a széria történetében először pécére is megjelent Tekken 7 végül így is sikeres lett, mind a profi szinten, mind a kazuárok körében, a Bandai Namco pedig a Tekken 8-nál tényleg megmutatta, hogy milyen az, amikor végre hajlandóak marketinggel is foglalkozni. A megjelenésre ráfordulva a karakterelőzetesek mellett befutott ez a sztorimagyarázó az Utódlásból is ismerhető Brian Coxszal, vagy ez a kétezres évek PS-reklámjait idéző őrület, és a végére sikerült elérniük, hogy pont annyira izgatott legyek, mint amikor gyerekként először benyomtam a Tekken 5-öt.
Ez a nosztalgia pedig a játékban is vastagon benne van, az erősen az ötödik részt idéző nyitóvideón túl magában a sztoriban is – ami az előző rész után megint egy külön módot kapott, viszont annál ezerszer jobban működik, és nem csak azért, mert nincs benne teljesen indokolatlanul Akuma, aki alapvetően egy Street Fighter-karakter. A Tekken sztorija sosem volt túl mély, és az is inkább vicces, ahogy Brian Cox elmagyarázza, hogy a központi szereplők hogy hajigálták le egymást felváltva magas helyekről, de az előző rész bénázása után most már ki lehet jelenteni, hogy a Tekken azon a szinten van, ahol a Mortal Kombat.
Ez azt jelenti, hogy néhány órában, interaktívan el tud mesélni egy meglepően koherens sztorit úgy, hogy ebbe remekül szövi bele a harcokat is, a végeredmény pedig jól néz ki és jól is működik. Nagy meglepetések amúgy nincsenek, Kazuya Mishima az előző részben most már tényleg halott apja, Heihachi helyett a saját fiával, Jinnel kerül szembe, és természetesen kihirdetik a King of Iron Fist nevű tornát. A karakterek pedig továbbra is tökéletesen értik egymást annak ellenére, hogy mindenki a saját anyanyelvén szólal meg. Ja, és mindenkinek van egy rövid alternatív sztorija is, ahol kiderül, hogy mit csinálnának a torna megnyerése után, ami hol vicces, hol megindító, és remekül mutatja meg a karakterek személyiségét, ha már a sztoriban a legtöbben alig tűntek fel.
Az önmegverés és az interaktív visszajátszás csodái
Ez sem önmagában, sem a szintén visszatérő arcade móddal és a kicsit bugyuta, verekedve röplabdázós Tekken Ballal együtt nem tűnik túl acélosnak a Street Fighter 6 egyjátékos módjához képest, pláne nem úgy, hogy az embernek itt aztán végképp semmi esélye, hogy a folyamatos karakterváltogatás közben egy kicsit is megtanuljon használni bárkit. Az viszont látszik, hogy tanultak a Street Fighter 6-tól, mert a Tekken 8-ba is bekerült egy gombnyomásra aktiválható könnyített mód, ami a jóval több támadás miatt nyilván a közelében sincs az ottani modern irányításnak, de egy-egy harcra pont elég. És a kezdőknek is nagy segítség lehet, mert a Tekkenbe azért továbbra is nagyon nehéz belevágni.
Ugyanakkor nem ez az egyetlen dolog, amivel megpróbálták tompítani a nehézséget, a játékban ugyanis van egy másik egyjátékos mód is, ahol egy újonc játékos bőrébe bújhatunk, aki a haverjaival közösen járja a játéktermeket, és közben úgy megtanul mindent, hogy a végén megnyer egy nagy tornát. Ez a mód arra pont jó, hogy legalább az alapokat meg lehessen tanulni valamivel interaktívabb formában, de ennél is fontosabb, hogy egy ponton túl harcolhatunk a végtelenségig gép által irányított ellenfelekkel úgy, mint a Tekken 7-ben. A legjobb pedig az, hogy
feloldhatjuk a saját klónunkat, ami, ha eleget játszunk ellene, megtanulja a játékstílusunkat, és így remek lehetőséget nyújt arra, hogy kiderítsük, hol rontunk el valamit.
Persze a rendszer nem tökéletes, de egyértelműen sokkal jobb a sima gépi ellenfeleknél, amiknek a legnehezebb fokozaton is simán el lehet kenni a száját, és ha ez nem lenne elég, az ismerőseink vagy a ranglistákat vezető emberek klónjait is le lehet tölteni, hogy anélkül játszhassunk kvázi ellenük, hogy ott kellene lenniük. Ezt az egészet pedig a Tekken-széria eddigi legjobb gyakorlómódja egészíti ki, ami a Street Fighter 6-hoz nem ér fel, de legalább most nem kell külön megvenni hozzá alapvető funkciókat, és minden karakternél vannak ajánlott mozdulatok, kombók, sőt, kombókihívások is.
Ezen túl pedig van egy olyan funkció is, ami még a Street Fighterhez képest is óriási fegyvertény: a visszajátszásainkat nemcsak vissza tudjuk nézni, hanem a játék minden alkalommal jelzi, ha valamit jobban tudtunk volna csinálni, és akármikor bele is tudunk ugrani a saját bőrünkbe, hogy a gyakorlatban is kipróbáljuk ezt. Ez tényleg fantasztikus megoldás, mert így egy gombnyomásra gyakorolhatóvá vált minden olyan helyzet, amivel élesben nem tudtunk mit kezdeni. Ennél kevés jobb dolgot tudok elképzelni egy ilyen bonyolult játék esetében. Persze éppen ez utóbbi miatt a YouTube-videók böngészését valószínűleg itt sem fogja tudni megúszni az ember, ha tényleg komolyan akarja venni a játékot.
Pont ilyen egy jó Tekken
Ezek mind olyan újdonságok, amiktől a Tekken 8 egyértelműen sokkal jobb az elődjénél, de inkább érződnek kiegészítésnek, mint felforgatásnak. Ugyanezt lehet elmondani a játékba alapból bekerült 32 karakterről is, akik között ezúttal három újoncot lehetett köszönteni Reina, Azucena és Victor személyében, de hiába idéznek korábbi karaktereket (Heihachit, Katarinát/Lucky Chloét és Kunimitsut/Noctist), mindhárman kifejezetten jól sikerültek. Egy rakás közönségkedvenc persze hiányzik, de a 7-ben is rengetegen kerültek be később DLC-ként a játékba,
és egyébként is bőven van annyi karakter, hogy emiatt maximum akkor lehessen beléjük kötni, ha valaki kizárólag Armor Kinggel vagy Eddy Gordóval hajlandó játszani, aki egyébként az első érkező lesz.
Első ránézésre a játékmenet sem alakult át markánsan, de hamar egyértelművé válik, hogy az új, Heat néven futó spéci erőforrás – ha alapjaiban nem is változtatja meg a játékot – sokkal agresszívebbé teszi a harcokat. Nagyon röviden egy körönként egyszer használható támadásról van szó, ami felturbózza a karakterünket, és minél tovább tudunk támadni, annál tovább marad aktív. De az egészet elkölthetjük egy erősebb speciális támadásra is, ha megnyomjuk megint a gombot.
Ez elsőre kicsit idegennek hangzik a Tekken világától, pláne úgy, hogy sokan a most is visszatérő, alacsony életerőn elnyomható különleges támadásokért (Rage Art) sem voltak oda, de azzal együtt, hogy most már blokkolás közben is lehet sebződni, viszont ez támadással visszagyógyítható, egészen új mélységet ad a játéknak. Emiatt sokkal pörgősebbnek és változatosabbnak érződnek a meccsek, és miután a Rage Artokhoz hasonlóan ezt is meg lehet büntetni, hosszú távon maximum azokat fogja zavarni, akik nem szoktak tekkenezni. Sőt, igazából őket sem, mert nekik viszont bőven elég lehet a speciális irányítás is.
Mindez úgy hangzik, mint minden Tekken-rajongó álma, ami közben az újonnan csatlakozóknak is hozzáférhető, és ez tényleg így is van. De azért amellett itt sem szabad elmenni, hogy az online élmény még mindig nem az igazi. A megjelenés óta szerencsére viszonylag ritkán fordult elő, de ettől még eléggé idegesítő volt, hogy a meccsek néha bármiféle látható ok nélkül elkezdtek iszonyatosan szaggatni, szóval a nagy hármasból itt továbbra is a Street Fighter 6 az éllovas ezen a téren, de ezen persze lesz még idő javítani.
És hát lesz is miért, mert az online küzdelmek egyébként szórakoztatóak – bár néhány karakterre ráfér még a balanszolás –, az audiovizuális körítés fantasztikus, az egyjátékos módok pedig a világot ugyan nem váltják meg, de pont elegendőek. Ha a netkód hibáit javítják, és a pluszkarakterekkel együtt esetleg olyan klasszikus módokat is visszahoznak, mint a sokak által visszasírt Team Battle, a sztorimódban rövid időre feltűnő Tekken Force, vagy akár valami olyasmi, mint az ötödik rész Devil Within nevű minikalandjátéka, akkor tényleg a Tekken 8 lehet az eddigi legjobb Tekken. Az viszont biztos, hogy már most is nagyon közel van ehhez, és tökéletes lehetőség nemcsak a visszatéréshez, hanem a beszálláshoz is.
(A játékhoz a tesztkódot a Cenegától kaptuk)