Ráskó Eszter váltja Vadon Janit Balázséknál

2024. február 9. – 07:32

Ráskó Eszter váltja Vadon Janit Balázséknál
Rákóczi Feri, Sebestyén Balázs és Ráskó Eszter – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Túl sok időt töltöttem a folyosón Pákóval és Alekosszal” – mondta Ráskó Eszter, miután Balázsék felkonferálták a Rádió 1-en mint Vadon Jani utódja. A több mint 250 000 szavazat alapján kiválasztott új műsorvezetőt Balázsék úgy várták, mint a karácsonyt, ahogy fogalmaztak, ezzel elkezdődik egy „új élet”.

Balázsék tavaly decemberben jelentették be, hogy Vadon Jani 15 év után távozik a legnépszerűbb reggeli rádióműsor műsorvezetői közül. Döntését a műsor Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben úgy indokolták, Vadont „új kihívások vonzzák, és szeretné megvalósítani egy sor régóta dédelgetett álmát”, amit kollégái, Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri „megértenek és elfogadnak”, de a dolgot eleinte maguk sem hitték el teljesen. A bejegyzés végén azt is hozzáfűzték, hogy a műsor megújulva folytatódik tovább.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Rádió 1-en jelenlegi formájában 2016 óta futó Balázsékba januárban többen is érkeztek egyfajta castingra. Elsőként a háromszoros Fonogram-díjas, egykori Csillag születik döntős Kovácsovics Fruzsina vendégeskedett a stúdióban, őt Musimbe Dávid Dennis humorista követte, aki a Showder Klub színpadán vált ismertté.

Balázsék rajtuk kívül a Rádió 1 szerkesztőjét, Svraka-Gévai Julit, valamint a Biebersből és a tévéképernyőről ismert, korábban az After podcastjában is vendégeskedő Puskás Petit is kipróbálták élesben, nem sokkal Vadon távozása után pedig még Nagy Alekosz is bejelentkezett a pozícióra, de a bejelentést megelőzően, nem sokkal reggel 7 óra után Fekete Pákó is feltűnt a stúdióban, akit Alekosz követett mint kamugyőztes.

Február elején aztán egy szavazás jelent meg a Rádió 1 honlapján, amelyben a hallgatók szavazhatták meg, ki legyen Vadon utódja. Ebben az említetteken kívül még négy másik indulóra lehetett szavazni, a listán szerepelt Ráskó Eszter humorista, Faragó Janka rádiós műsorvezető, Wossala Rozina korábbi Konyhafőnök-versenyző és sztárséf, valamint Ábel Anita színész, műsorvezető. A döntést a hallgatók és a jelöltek részéről egyaránt nagy izgalom előzte meg, Alekosz például azt írta egy posztjában: ha ő nyer, végigsétál az Erzsébet hídon alsónadrágban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!