Demeter Szilárd szerint a metoo nyomására sem térnek el attól, hogy Póka Egon nevét viselje az egyetem

2024. január 29. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

Négy épületből áll majd a tervek szerint az a komplexum, amit a Hajógyári-szigetre tervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ). Az egyik, szeptemberre elkészülő épület ad helyet a Póka Egon Művészeti Akadémia (PEMA) képzéseinek. Ezt Demeter Szilárd, az épületek (és a Zichy-kastély) tulajdonjogát még kormányrendelettel 2021-ben megkapó Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója írta kérdéseinkre.

A PEMA elindítása évek óta terítéken lévő téma volt, a múlt heti sajtótájékoztatón aztán kiderült, hogy a PKÜ végül a Miskolci Egyetemmel közösen indít el összesen nyolc könnyűzenei BA-képzést a Hajógyári-szigeten.

Demeter Szilárd válaszából kiderül, hogy az egyetemi alapszakok mellett komoly terveik vannak a sziget déli részén található ingatlanokkal. „A PKÜ tulajdonában lévő négy szomszédos ingatlanon az egyetemi, oktatási épület mellett próbatermet, koncerttermet, rendezvényhelyszínt, stúdióépületet, valamint szabadtéri színpadot és rendezvényteret is kialakítunk. A koncepció elkészült, a tervezési szakasz elindult. A négy épületes komplexumból az első fog elkészülni reményeink szerint szeptemberre, ami helyet biztosít az induló képzésnek. A többivel a forrásbiztosítás és a piaci realitások függvényében ütemezetten haladunk” – írta a PKÜ vezetője.

Korábban már született koncepció a Póka Egon Művészeti Akadémia épületegyüttesére, a tervezésére és kivitelezésre kiírt közbeszerzést a Swietelsky Magyarország Kft. nyerte el, azonban akkor még egy korábbi helyszínre, az Északi Járműjavító területére vonatkozott a terv. Az akkori ajánlat szerint 9,2 milliárdos beruházás valósulhatott volna meg, a most emlegetett beruházás költségeiről egyelőre nincs elérhető információ. Kérdésünkre a Zichy-kastély tulajdonjoga miatt az állammal amúgy is összefeszülő óbudai önkormányzat is azt válaszolta, nem tudnak az itteni fejlesztés részleteiről.

A könnyűzenei képzés már a korábbi tervekben is a 2021-ben elhunyt Póka Egon nevét viselte, mivel a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatójaként Póka volt az egyik fő kezdeményezője az egyetem elindításának. Póka Egonról a Telexnek több egykori kőbányais diák és alkalmazott is azt mondta, hogy rendszeresen fogdosta és csókolgatta az iskola jellemzően 18–23 éves diákjait és több női dolgozóját, tanárát. Máskor a testükre, a ruházatukra vagy a szexuális életükre tett obszcén megjegyzéseivel alázta meg őket. Az iskola fenntartójának vezetője, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára, Gyimesi László a beszámolókra reagálva azt állította, hogy nem történtek ilyen esetek a Kőbányaiban.

„Mi úgy tudjuk, hogy Európában legalábbis azt tekintjük bűnösnek, akit bizonyított vádak alapján egy pártatlan bíróság bűnösnek ítélt. Néhány ezer évig jól működött ez a jogértelmezés, nem látjuk indokoltnak, hogy eltérjünk tőle a #metoo-mozgalom nyomására. Kizárólag szakmai alapon dőlt el a névválasztás. A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével elismert, Máté Péter-díjas Póka Egon munkássága és közösségformáló ereje a magyar könnyűzenei életben megkérdőjelezhetetlen. A könnyűzenei felsőfokú képzés ötlete és első megvalósításának lépései Póka Egon nevéhez fűződnek. Ezért Póka Egon a névadója az Akadémiának” – válaszolta kérdésünkre Demeter Szilárd, amikor arról kérdeztük, mi az álláspontja a vádakról.

A PEMA hivatalosan a Miskolci Egyetem részét képezi, de a képzés azért indul Budapesten, mert Demeter szerint a PKÜ itt tudja megvalósítani saját, tehetséggondozó oktatási programját. A helyszínen egy olyan zeneművészbázist hoznak létre a PKÜ vezetője szerint, amely folyamatos lehetőséget biztosít a továbbképzéseken, kurzusokon és szakmai találkozókon való részvételre.

„A PKÜ évek óta jó viszonyt ápol több amerikai egyetemmel is, fiatal magyar zenészeket küldtünk továbbképzésre, olyanokat, akik hazahozzák a tudást és itthon továbbadják. Tavaly már Grammy-díjas hangmérnökök és zenészek jöttek hozzánk mesterkuzusokat tartani. Ezt a folyamatot rendszerlogikailag tágítjuk, és az oktatóink nemzetközi kapcsolatrendszere is nagy segítségünkre lesz az értelmes nemzetközi együttműködés kialakításában” – írta válaszában Demeter Szilárd, amikor arról kérdeztük, mit is jelent majd a szakleírásban található külfödi cserediákprogram.

A PEMA kortárs könnyűzenei BA képzésén nyolc szakirány indul (basszusgitár, billentyűs hangszerek, szaxofon, harsona, trombita, gitár, ütőhangszerek és ének), a képzésen oktat majd többek között Szirtes Edina Mókus, Pásztor Anna, Szovják Bea, Fehérvári Attila, Lukács Peta, Gerendás Dániel, Borlai Gergő, Szebényi Dániel és Veres Mónika, a szakfelelős Tátrai Tibor lesz.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!