2023. december 28. – 17:15
Ricky Gervais a világ egyik legviccesebb embere, ezt sokszor bizonyította már tévésorozatokkal, Golden Globe-díj-átadó gálák házigazdájaként és stand-uposként is. Oké, a humora nem feltétlenül családbarát, nem mindenkinek való, de az önirónia műfajában például egészen új dimenziókat nyitott azzal, ahogyan az Office-ban vagy az Extrasban sportot csinált abból, hogy saját magát a lehető legkínosabb szituációkba hozza.
Stand-uposként inkább a szókimondó fekete humor és a tabudöngetés irányába ment el, rendszeresen magára haragítva a közönség jó részét. És ez működött is, részben azért, mert az emberek egy része szereti, ha egy humorista helyettük rúg bele olyan emberekbe, akik nekik nem szimpatikusak, részben meg azért, mert eléggé nyilvánvaló volt, hogy amikor mondjuk a túlsúlyosokkal vagy a vallásosakkal viccel, valójában nem őket bántja, hanem azt az álszentséget, ami sokszor hozzájuk kapcsolódik. Viccelt a holokauszttal, AIDS-es csecsemőkkel, a pedofíliával, a Bibliával, melegekkel, de mindig (jó: általában) megvolt az alapelv, hogy a humor akkor működik, ha felfelé rúg, nem lefelé.
2003 és 2010 között hat stand-up előadása jött ki DVD-n vagy az HBO-n (Animals, Politics, Fame, Science, Out of England 1-2), mind óriási sikerrel, és tényleg mind nagyon vicces és friss is volt. Aztán jó időre félretette a stand-upot, inkább tévézett, ekkor jött ki a Life is Too Short, a Derek, kicsit később az After Life.
2018-ban tért vissza a stand-uphoz, amikor a Netflix irdatlan pénzt, 40 millió dollárt fizetett neki a Humanity című előadása jogaiért. A nagy visszatérés nagy siker volt, és itt már kapott rendesen odaszurkálásokat a politikai korrektség, a liberálisok, a transzneműek is. De a nyíltan ateista és harcos állatvédő, alapvetően liberális Gervais rajongótáborát a következő műsor, a 2022-es Supernature zavarta össze végképp, amiben már olyan lendülettel állt bele a woke-ba meg a cancel culture-be, mintha legalábbis Tucker Carlson lenne (mármint egy olyan Tucker Carlson, akinek van humora). És ez is bejött neki, a Netflix legnagyobb nézettségű stand-up előadása lett, az alig pár hónappal később elindított új turné, az Armageddon pedig egyenesen a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a jegybevételével.
Na, ez az Armageddon jött ki most Netflixen, karácsony második napján, valószínűleg egy újabb több tízmillió dolláros csekkel hozzájárulva Gervais ajándékaihoz.
A világ meg a vége
Az armageddon a világ végét jelenti (pontosabban az eredeti, bibliai jelentése nem is a világvégét elhozó végső csata, hanem annak helyszíne), és azért ez a műsor címe, mert Gervais azon lamentál a műsorban, hogy mi fogja elhozni a világ végét. Mármint elvileg, mert a gyakorlatban ez csak a vége felé jön elő, mintha csak 45 perc után döbbent volna rá, hogy hú, kéne erről is beszélni, na akkor gyorsan tíz perc a mesterséges intelligenciáról meg az űrutazásról, szevasz. A maradékban meg gyakorlatilag megismétli a Supernature-t, csak még sarkosabban és még dühösebben kikelve a woke ellen.
Én mondjuk abszolút megadom Gervais-nek, hogy idegesítik az olyan vadhajtások, mint amikor Hollywoodban rendezőket és színészeket rúgnak ki sokéves tweetekben ellőtt béna viccek miatt. Tudok is röhögni, amikor az ilyesmit figurázza ki, bár szerintem speciel a woke-ság vadhajtásainál sokkal inkább kifigurázásra méltók az anti-woke vadhajtások, amikor emberek félautomata fegyverekkel lőnek szét sörösrekeszeket, mert az adott sörmárka egy transznemű influenszerrel hirdetett, vagy amikor Barbie babákat égetnek, hogy megmutassák, mennyire nem rendítette meg a férfiasságukat a Barbie című film. De hát nem is én kapok 40 milliót, hogy viccet csináljak dolgokból, amik idegesítenek. És tegyük hozzá, Gervais még mindig állati jó abban, hogy bármiből viccet csináljon.
Csak az a baj, hogy ezeket a vicceket úgy 90 százalékban már hallottuk tőle. Meg az, hogy néha túlzottan is megcsikordul az indulat a humor alatt.
Van egy jelenet, amiben két képzeletbeli gyerek karácsonyi ajándékairól van szó, és azt mondja az egyiknek, hogy bocs, te nem kapsz teniszütőt, mert a mozgássérült öcséd követelőzik, hogy drága elektromos kerekesszéket kapjon. Aztán arra fut ki a poén, hogy beszól a közönségnek, hogy hé, ne sajnálják már a kerekesszékes srácot, mert egyébként rasszista, homofób, nőgyűlölő, és biztos erőszaktevő is lenne, ha meg tudna mozdulni. Oké, világos az üzenet meg a csattanó, hogy a cancel culture ilyen vádakkal bárkit el tud ásni. De azért ez világos lett volna anélkül is, hogy Gervais vagy másfél percen át egy képzeletbeli gyerek képébe ordítsa, hogy TE KIBASZOTT UNDORÍTÓ NYOMORULT FÉREG, és a nyomaték kedvéért még le is köpködje.
Vagy egy másik, amikor a doesthedogdie.com nevű oldal a tréfa tárgya. Ez egy valóban létező weboldal, és tényleg elég bizarr, filmekről lehet megtudni rajta, hogy van-e bennük olyasmi, ami minket nagyon kiakaszt, vagy nyugodtan nézhetjük. Például hal-e meg kutya az adott filmben, ami az oldal címét is adta.
Itt a vicc tárgya az, hogy Gervais felolvassa, milyen kérdésekre ad választ az oldal a Schindler listájával kapcsolatban: például hogy vannak-e benne kövérviccek, vagy olyan, hogy valakit nem az általa preferált nemű névmással szólítanak meg. És igen, nyilván kiérdemel egy alapos körberöhögést bárki, aki egy Schindler listája kaliberű és témájú filmről pont ilyen kérdéseket tart fontosnak feltenni, mielőtt megnézné. De a helyzet az, hogy ezek valójában nem a szuperwoke hópihe látogatók kérdései, hanem egyszerűen az adatbázis úgy állt össze, hogy az összes létező triggert felsorolják a filmeknél, mint lehetőség. Például minden filmnél, a 2001 előtt játszódóknál is szerepel a kérdés, hogy van-e a filmben utalás 9/11-re, mert valakinek ez okoz traumát.
Na most, kitalálni valamit, hogy a hülye woke-ok ezt meg ezt csinálják, és aztán azon röhögni/felháborodni, az azért nem Ricky Gervais szintje, hanem inkább Bohár Dánielé.
(És ha már ezt az alapanyagot akarta használni, a Schindler listájánál szerepel egy olyan kérdés is, hogy van-e benne gaslighting, aminél feketébb fekete humort elképzelni is nehéz lenne, de Gervais vagy nem vette észre anyaggyűjtéskor, vagy azt gondolta, hogy a kövérvicces rész jobb lesz a műsorba.)
Az persze tagadhatatlan, hogy az Armageddon néha nagyon vicces. Leginkább akkor, amikor Gervais elszakad a „hú, most aztán olyat mondok, hogy tutira cancelezni fog a woke csőcselék” sablontól, meg a tavalyi műsora poénjainak újramelegítésétől. (A direkt rájátszás a felháborodásra mondjuk most is bejött, már a premier előtt, az egyik trailer miatt petíció indult ellene, mert fogyatékos gyerekekkel viccelődik.)
Az Armageddon néha, egy-egy villanásra pont olyan intelligens, abszurd, önironikus és sziporkázó, mint Gervais régi stand-upjai. És ilyenkor is tud ám polgárpukkasztó lenni, például amikor azt ecseteli, és játssza is el nagy beleéléssel, hogy gyerekkorában mit meg nem tett volna, hogy kapjon egy kiskutyát, na, az bármelyik régi műsorába beleférne. Néha viszont pont ennek az ellenkezőjét érzi az ember, és jellemzően ezek a poénok kapják a legnagyobb ovációt a közönségtől. Mint amikor azt ecseteli, hogy Isten hogyan és miért alkotta meg a heréket, és mellékesen kiszól, hogy csak két nem létezik; vagy amikor arról beszél, hogy Amerikában a hatéves gyerekeknek kritikai fajelméletet tanítanak az iskolában, ami azt jelenti, hogy fehér ember csak rasszista lehet. Az ilyeneket a 15 évvel ezelőtti Ricky Gervais alapanyagként használta volna, hogy szétcincálja és kiröhögje.
Persze lehet, hogy éppen ez zajlik. Lehet, hogy Gervais, a liberálisok kedvenc stand-uposa most azzal trollkodik, hogy őket veszi a célkeresztbe, amitől rögtön a másik oldal avatja őt hőssé, mert ugye own the libs. És nézik őt a Netflixen, ami amúgy pont szerintük a woke pokol 666. bugyra, ahol minden sorozatban kötelező a stábnak a szivárvány minden színét felsorakoztatnia bőrszínben és nemi identitásban is. Persze kapnak az újsütetű, anti-woke, konzervatív rajongók is hideget-meleget, például amikor Gervais azon elmélkedik, hogy Isten hogyan válogat, milyen imádságra hogy reagáljon, amikor egymás ellenkezőjét kérik tőle a hívek. És mindezért még fizet is neki a Netflix egy zsák pénzt, ő meg remekül szórakozik közben.
De ezzel együtt az Armageddon egyszerűen olcsónak érződik. Unalmas önismétlésnek, amibe nem tették bele azt a munkát és kreatív energiát, ami egy ilyen show-hoz kell. Pont az az eredetiség és váratlanság hiányzik belőle, amitől a régi Gervais stand-upok annyira jók voltak. Azokban, amikor beleivott a sörébe, és belekezdett egy új sztoriba, az ember reakciója az volt az első mondat után, hogy „úristen, mit fog ebből kihozni”. Most a show nagy részében pontosan lehet tudni előre, mi lesz a poén, mert már hallottuk, akár tőle, akár mástól. Az Armageddon kicsit olyan, mint amikor egy nagy rockbanda meghirdet egy új albumbemutató koncertet, de azon a legutóbbi lemezük számait adják le, full playbackre tátogva. Nyilván tódul rá a közönség, de azért nem az igazi.