Varnus Xavér büszke Azahriahra

2023. október 15. – 11:50

Másolás

Vágólapra másolva

„Hiszem, hogy Azahriah is tökéletes időzítéssel érkezett” – Majka és a Quimby után Varnus Xavér orgonista is megismerkedett a most nagyon felkapott Azahriah-val, és egy hosszú Facebook-bejegyzést posztolt róla.

Az orgonista egyik ismerősétől hallotta, hogy a 21 éves énekes tripláz a Puskás Arénában, és egy esős berlini estén felkutatta az internetet, hogy képbe kerüljön.

Vlogjain áthat metsző nyíltsága, okossága, feltétlen szuverenitása s megkapó őszintesége, amely még saját félelmeit és szorongásait sem hagyja sub rosa. S bár bizonyára maradék életemben is Bach és Mozart muzsikája lesz már csak az én vezérlő csillagom a földi lét félelmetes, de mégis oly gyönyörű műútján, Azahriah zenéjének és szövegeinek különös hangulata megfogott, és pigmentnél mélyebbre hatolt ma belém.

Azahriah közben bejelentette a harmadik Puskás Aréna-koncertjét, miután az előző kettőre elkapkodták a jegyeket. A 21 éves előadó első, május 25-i koncertjére kevesebb mint 12 óra alatt több mint 40 ezer jegy kelt el.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!