Azahriah bejelentette a harmadik Puskás Aréna-koncertjét

2023. október 13. – 22:35

Másolás

Vágólapra másolva

Azahriah bejelentette a harmadik Puskás Aréna-koncertjét. A Facebook-oldalára csak ennyit írt ki péntek este:

közel a dupla telt ház.
harmadik nap 05.24.
jegyek keddtől

A 21 éves előadó első, május 25-i koncertjére pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket, kevesebb mint 12 óra alatt több, mint 40 ezer jegy kelt el. Ezért meghirdettek egy második alkalmat, május 26-ra. Péntek délutánra százfős tömeg gyűlt össze a budapesti Broadway Jegyiroda előtt az Akácfa utcában, miután délelőtt megindult a jegyértékesítés. Azahriah menedzsere korábban a Telexnek azt nyilatkozta, nagyobb a jegyekért a roham a második Puskás-koncertért, mint az elsőért. Azt azonban nem tartotta valószínűnek, hogy egy harmadik koncertet is meghirdessenek.

Azahriah lesz az első magyar előadó, aki fellép a felújított Puskásban, és ő lett az is, aki hazai zenészként először és a leggyorsabban telt házat csinált a stadionban. De ki is az Azariah? A 2020-as évek legfelkapottabb magyar popsztárja Azahriah, vagyis a mindössze 21 éves Baukó Attila. A legtöbben még Paul Streetként ismerték YouTube-on, ahol pár év alatt az egyik legismertebb vloggerré vált, jelenleg több mint félmillióan iratkoztak fel a videóira. Ezzel párhuzamosan kezdte el építgetni a zenei karrierjét, ami egy igazi Z generációs sikersztori: a legeslegelső koncertjére 2021-ben rögtön ezerötszázan voltak kíváncsiak az akkor frissen megnyíló Monyolandben, idén márciusban pedig már a Papp László Arénában adott telt házas koncertet. Sokan mégis a tavaly nyári, nagy sajtóvisszhangot kiváltó botránya miatt kezdték el megismerni. Azahriah májusban volt az After Podcast vendége.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!