2022. június 2. – 22:17
frissítve
Idén június 2. és június 8. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, ahol jellemzően fiatal magyar filmrendezők mutathatják meg újra, hogy mit sikerült az utóbbi, most már megszokottan terhelt évben letenni az asztalra. Ahogy minden évben, a Friss Hús idén is azért olyan izgalmas, mert itt mutatkoznak be a jellemzően iskolás, frissen végzett filmesek, és itt lehet látni több, már rutinos alkotó visszatérését is.
Az idei felhozatalról annyit el lehet mondani, hogy szerencsére egy filmes sem gondolta azt, hogy jó ötlet a karanténról vagy a koronavírusról filmet készíteni, a járvány lassan harmadik évében már természetes, hogy a témában már nincsen mondanivaló. Trendeket azért fel lehet fedezni idén is, a 2022-es Friss Hús megkerülhetetlen színésze a Berlinben tavaly legjobb színészi díjat kapó Kizlinger Lilla, aki mellékszereplőként (Az elveszíthető dolgok szeretete), szinkronhangként (Felhők felett), sőt, társrendezőként (Kábelek) is szerepel. Kizlinger mellett legalább emlékezetes figura színészként Kövesi Zsombor, aki két filmben is felbukkan (Hogy ne győzzünk, Kakukkfióka). Az egyikben egy skinhead, a másikban pedig egy panelban tengődő díler, de ezt a két teljesen más szerepet ugyanazzal a nullás hajjal és stratégiailag elhelyezett fülbevalóval játssza el.
Vannak témák, amik szintén többször felbukkannak: van gyászfeldolgozás, nyomorult párkapcsolat bőven, a technológia és a randizás is összegabalyodik két sci-fiben, illetve két különböző filmben is énekelnek a szereplők Fekete Vonatot, ami mindenképpen dicsérendő.
A rövidfilm klasszikusan egy mostohán kezelt műfaj, csak fesztiválokon lehet látni, vagy nagyon szerencsés esetben egy-egy mozifilm kísérőfilmjeként, esetleg aztán felkerül online. Pedig lehetne néha a kisfilm maga az első számú cél, ami miatt jegyet váltunk – ezért gyűjtöttük ebben a cikkben össze, hogy mik miatt érdemes elmenni az idei Friss Húsra. A tavalyi választékról ezt a cikket írtuk.
Amok (rendezte: Turai Balázs)
Lehet, hogy nem mindenkiben van egy gonosz, anarchista, maga körül mindent elpusztító manó, de az Amok főszereplőjében egészen biztosan, és annyira lehetetlenül megkeseríti az életét, hogy az első percekben, a lánykérés pillanatában egy brutális autóbalesetben szénné is ég. Innen pedig kínkeservesen, de feláll, ehhez viszont a gonosz manóval is meg kell tanulni bánni. Turai Balázs (Róma bukása, Oligarchia) filmje színpompás, pszichedelikus, és amikor már azt hisszük, rémisztő és öncélú lesz a végéig, akkor mutatja meg igazán, hogy miről szól.
Ártatlan szemmel (rendezte: Olasz Renátó)
A párhuzamosok a végtelenben találkoznak, mondja a párhuzamossági axióma. Az Ártatlan szemmel-ben viszont nem kell a végtelenségig várnunk, a két párhuzamosan futó párkapcsolati történet (egyikben Waskovics Andrea és Figeczky Bence mint felső középosztálybeli pár, másikban Mészöly Anna és Orbán Levente mint vidéki melósok) rendre összeér, és bár az életkörülményekben szinte semmi nem egyezik, az látszik, hogy a kapcsolat bástyáját jelentő őszinteség, vagy itt az éppen a bástyát megingató hiánya túlmutat társadalmi helyzeten. Az Aranyéletből megismert Olasz Renátó első rendezése, de ő írta és vágta is az Ártatlan szemmelt.
Az elveszíthető dolgok szeretete (rendezte: Ladányi Jancsó Jakob)
Semminek semmi értelme – látszólag ez szűrhető ki a Z generációs tinilány és az óriáscsecsemő barátjának kapcsolatát bemutató jelenetekből. Olyan, mint tinédzsernek lenni: akkor is kicsit úgy tűnik, mintha semminek semmi értelme lenne, miközben az ember legalább keresi önmagát, mint egy biztos kapaszkodópontot. Csak mindez itt egy kicsit beszteroidozva kerül elénk, vagy minden, TikTok, fegyverrel hadonászás és gazdag fickók szadomazo-megkopasztása is. Szőke Abigél főszereplő volt az Akik maradtakban, de alighanem kategóriákkal többen látták A besúgóban Juditként. Az elveszíthető dolgok szeretete meg kicsit olyan a TikTok-jeleneteken át, mint egy, Abigél ezer arcát bemutató castingfelvétel.
Egy csapat vagyunk (rendezte: Kerékgyártó Yvonne)
Felesleges szépíteni: a magyar rövidfilmek jelentős része Budapesten készül, budapestiek játszanak bennük, és budapestiekről szólnak. Az Egy csapat vagyunk pedig nem, amitől olyan, mint egy pohár jeges víz a nagy melegben, tele van jól kiválasztott karakterekkel, ritkán látott helyszínekkel, és teljesen más tempóban halad előre. A történet maga egy csapat roma fiatalról szól, akik egy tehetségkutatóra akarnak jelentkezni, de a műsor főmuftijának inkább a csapat énekesnője tetszik, szólóban. A sztori vezetése olyan, mintha egy háromrészes sorozat közepébe csöppennénk bele (még egy főcímnek beillő, telefonokkal felvett jelenetsor is van az elején), az amatőr színészek pedig néha emlékezetesek, néha viszont csak amatőrök, de az egésznek van egy letisztult lendülete, amitől elválik a Friss Hús többi magyar filmjétől.
Felhők felett (rendezte: Hárshegyi Vivien)
Az idei felhozatal egyik, ha nem legerősebb darabja. Hárshegyi kisfilmje tökéletesen aknázza ki az animáció jelentette szürreális lehetőségeket, de mindezt úgy teszi, hogy a szürrealitása egyben a normalitást is jelenti. A szerelem – jelen, elmúlt, jövő – körül forog minden, mindenki számára ismerős érzéseket rajzoltak meg, de az egész annyira zökkenőmentesen folyik át a valóság és a képzelet között oda-vissza, egy pillanatra elhisszük, pont ez van velünk is, amikor a Mekiben véletlen belénk botlik A Nagy Ő. A zene meg aztán végképp bomba, egyből kerestük is Spotifyon.
Gyere (rendezte: Lengyel Balázs)
Két szereplő és egy kényelmetlen kérés – ennyiből áll Lengyel Balázs (Lajkó – Cigány az űrből) rövidfilmje, amiben olyan lassan adagolják az információkat erről a három dologról, hogy szinte hipnózisba esünk a végére. Az egyik szereplő Stork Natasa, a másik Polgár Csaba, a kényelmetlen kérés pedig fokozatosan rajzolódik ki az utóbbinak a ménesénél, amiben van valami vészjósló, valami rideg, amibe a talpig téli szettbe öltözött szereplők sem képesek sok melegséget belevinni. A Gyere elég kényelmetlen, főleg az utolsó perceiben, de a képi világa és a két szereplője miatt végig leköti az embert.
Hajszálrepedés (rendezte: Szelestey Bianka)
Az egyetlen magyar film, ami idén szerepelt a cannes-i filmfesztivál programjában, Szelestey Bianka egyetemi diplomafilmje egy jó húsz perces nyomasztás egy párkapcsolatról, ami nem is a szétesés, hanem a teljes megsemmisülés szélén táncol, amikor az anyósék látogatása előtt a férfi bemondja, hogy neki úgy igazából elege van mindenből. A férfit Váradi Gergely alakítja A besúgóból, de itt egy igazi görény, a nő pedig Kurta Niké, akinek jó sokáig nézhetjük az arcát, ahogy reagál minden kicsinyességre, amit a fejéhez vág a párja. Kurta arcát viszont tényleg képtelenség megunni, a film sejtelmes lezárásában pedig ami addig annyira egyértelmű volt, hirtelen dekódolhatatlan lesz.
Kábelek (rendezte: Kizlinger Lilla, Babinchak Atanáz)
Kicsit mintha a magyarba fordított Normális embereket látnánk: két, papíron szerelmes, akik között nem a szerelem, hanem a kapcsolat épp aktuális állása a lényeg. A kapcsolat természete meghatározhatatlan, ahogy az is, hogy mekkora idő telik el az egyes jelenetek között, de nem is ez a lényeg. A látszólag értelmetlen beszélgetések tökéletesen adják vissza egy kapcsolat milyenségét: nem mindig a heves érzelmekbe, a tányércsapkodós veszekedésekbe kell bekapcsolódnia a kamerának, ugyanennyire átélhető egy beszélgetés a kádban egy gyertya fontosságáról – sőt, néha ezekben rejlik egy kapcsolat ereje, nem a tányérokban.
Kócos Bt. (rendezte: Kocsányi András)
Valószínűleg sokaknak van traumatikus élménye a szülők ilyen-olyan, magukat nagyon viccesnek gondoló barátairól, ismerőseiről. Valószínűleg ugyanennyi ember bömbölt krokodilkönnyeket hullajtva, amikor az első hajvágására vitték, és látta, ahogy csattog az olló. A teljes szürreál ott kezdődik, amikor a kettő összeér, ráadásul egy hüllőemberhívő, enyhén alkoholista fodrászban. Jegyezzük meg, Hegedűs D. Géza lubickol a szerepben, látom magam előtt, hogy ha ez Kaliforniában forog 10 évvel ezelőtt, akkor Jeff Bridges borgőzös leheletétől lesz párás a kamera. Igazi felnövéstörténet, a főszerepben már egy felnőttel, és egy retro-groteszk-szürreálba forduló frizuraigazítással, amiben a múlt traumái fenyegetőbbek, mint a reptiliánok.
Ma még nem (rendezte: Gyimesi Domonkos)
A Londonban élő és dolgozó Magyar Évát lehetett már látni szuperhősfilmben (X-Men: Az elsők), sőt, még Netflix-sorozatban is felbukkant (Végtelen matrjoska) ,de magyar filmben alig. Már csak ezért is figyelmet érdemelne a Ma még nem, amiben egy nagymama szerepében rádöbben arra, hogy lassan kezdi elveszíteni az emlékezetét, és lehet, hogy nemsokára képtelen ellátni a nagyszülői feladatait. Gyimesi Domonkos rendező pedig az egészet a kabátos-fagyos őszben rendezte meg, ahol a fények annyira fátyolosak, mint a főszereplői viszonya a saját emlékeihez.
Nem mentem el apám temetésére (rendezte: Kungl Zsigmond)
Két téma elég gyakran előkerül az idei Friss Hús-filmek között, az egyik a semmiből felrobbanó alaphelyzet, a másik a full váratlan, nem ritkán a szürreális felé tartó fordulatot jelentő csavar. Ha nagyon erőlködünk, Kungl filmjére mindkettő ráhúzható: a főszereplőt úgy sodorják el az érzelmei apja temetése elől, mint egy vihar a trambulint. Ahol az trambulin kirepül, ott belibben a libidóba fojtott trauma, és nincs megállás ebben a hurrikánban – de belekerülünk mi is a „senki nem tudja, a másik mit is akar” forgószelébe.
Perfect Match (rendezte: Budavári Balázs)
Fura, hogy a párkereső algoritmus két filmben is előkerül (a másik a Klíma). Az egész kisfilm három jelenet: az elsőben egy lány próbál összejönni egy fiúval az algoritmus által kiköpött magas százalék reményében, a másodikban egy taxisofőr győzködi (már nem először) a törzsutasát ugyanerről, a harmadik meg maradjon a megtekintés örömének, a nem túl váratlan, de annál grapefruitszerűbb csavarjával.
VACSORA (rendezte: Berényi Andor)
Az örökbefogadás aktuálpolitikája az a mézesmadzag, amit a VACSORA (így, csupa nagybetűvel) elhúz előttünk a film elején egy feliratban, majd egy alaptörvényről szóló rádióbejátszással, de semmi szociológiai körbejárásra nem kell számítani, Berényi filmjében a várólista és egy kisfiú csak egy ürügy, hogy egy pár tagjai bosszút álljanak egymáson. Ráadásul csodaszép, 16mm-es Kodak-nyersanyagra forgatott bosszúról van szó, amiben a pár tagjait Rezes Judit és Szabó Győző alakítják.
A jegyvásárlásról és a vetítésekről a fesztivál honlapján lehet többet megtudni.
