A Zanox olyan ritkaság a magyar filmek között, hogy érdemes megnézni

A Zanoxban van egy jó tizenöt perc, amit rég nem lehetett látni magyar filmben. A főszereplő, Misi (Bálint Előd) már tudja, hogy ha pálinkát iszik a kísérleti gyógyszerre, amit beszedett, akkor visszaugrik az időben. A részleteket viszont még ki kell találnia, úgyhogy betér egy talponállóba, és kikér egy pálinkát. Aztán még egyet, aztán még egyet. Misi nemigen szokott inni, valószínűleg másnapos is, és nézhetjük több pillanaton keresztül, ahogy főszereplőnk egyszerre próbál kíváncsian inni, várni a hatást, és közben meg valahogy megpróbálni nem istenesen berúgni. Bálint Elődnek sikerül mindegyik egyszerre, miközben vicces is. Egy olyan jelenetben, ami papíron arról szól, hogy egy érettségiző gimis kétségbeesetten próbál ráinni a szorongás elleni gyógyszerére.

A Zanox (teljes címén: Zanox – Kockázatok és mellékhatások) egy pöttyös zebra a magyar filmkészítésben, abszolút a közönségnek készült, nagyrészt teljesen ismeretlen arcokkal, egy olyan generációnak, akiket maga mögött hagyott a magyar filmgyártás. Gimnazistákról szól, kicsit sci-fi, Ricsárdgír szól benne, az előképei pedig az Idétlen időkig és a Boldog halálnapot! tengelyén mozognak, miközben egy percig sem gondolja azt magáról, hogy úgy kellene viselkednie, mintha nem Magyarországon játszódna. Egyetemes élményekről szól – érettségi, első szerelem, milyen érzés rettenetesen berúgni –, de természetesnek vesz olyan jelenségeket, mint a szex, a mentális problémák, a szorongás és az alkoholizmus. Vígjáték, de izgulni is lehet rajta, romantikus, de vicces is, fantasztikum is van benne, de azt a házipálinkát mi is el tudjuk képzelni. Messze nem tökéletes, de legalább törekszik valamire, és ettől a törekvéstől lesz marha szimpatikus.

Visszakanyarodok az elejére: a Zanox arról szól, hogy a középiskolás Misi letolja az érettségi napját, szerencsétlenkedik egy lány, Janka (Erdős Lili) előtt, akinek már évek óta tetszik, nem megy el egy buliba, aztán úgy alakulnak a dolgok, hogy kórházban köt ki. Ahol megkóstolja a betegtársa házipálinkáját, amitől megint az érettségi reggelén találja magát, ahogy nézi a tévét, issza a teát, a nagymamája pedig készíti neki a bundáskenyeret. Vajon megint ugyanazt húzza az érettségin? Vajon az orvosa tudja, hogy milyen hatással van rá a kísérleti gyógyszer? Vajon meg tudja állítani azt a vadászkéses arcot, aki a város fiatal lányaira vadászik? A kérdések jók, mert Misi nem kimondottan az a hőstípus, sőt.

A Zanox egy időhurkos film. A műfaj non plus ultrája még mindig az Idétlen időkig, de a már emlegetett Boldog halálnapot! első és második része, valamint a nem olyan régi Palm Springs is életben tudta tartani ezt a fajta történetmesélést, a Végtelen matrjoska című sorozatról nem is beszélve. Ezekhez képest Baranyi Benő író-rendező talált egy sokkal hülyébb módszert, hogy az időhurok újrainduljon, a főszereplőjének muszáj innia egy bizonyos házipálinkából, amit a film nagy részében kerget, és ha megszerez, akkor minden energiájával azon van, hogy egy citromleves flakonból szívja ki a minden jel szerint undorító italt.

Ez már önmagában egy óriási dilifaktor, de Misi szerepében Bálint Előd egy telitalálat, az udvarhelyi színész külsőleg egy magyar Ezra Miller (a sorozatos balhék nélkül), belsőleg meg egyszerre sérülékeny, visszahúzódó, szerencsétlen, aki ezeket mind annak a csatornázásába tudja fordítani, hogy vicces legyen. A magyar filmben nem először történik meg mostanában, hogy a határon túlról kell főszereplőt keresni, ez történt a Valan és a Legjobb tudomásom szerint esetében is, a Zanox most már az előző kettő után végérvényesen bebizonyítja, hogy érdemes arrafelé szétnézni, ha nem elhasznált, a szokásostól eltérő feladatra elszántan képes arcokra van szükség.

Nem Bálint az egyetlen, akinek fontos szerepe van a filmben, és a határon túlról jött: a Jászai-díjas Dráfi Mátyásból vörösorrú, alkoholista kórházi beteg lett, Hatházi András pedig az orvos, akinek fontos szerepe van később Misi missziójában. Apropó elszánt arcok: én ennyi valóságos, tökéletes arcot rég láttam magyar filmben, ahol a nénit tényleg néni alakítja, ahol a kocsmatöltelékek nem a színpadi szünetről léptek le, és ahol a fiatalok tényleg fiataloknak tűnnek – Erdős Lili bőrhibáit látni legalább annyira üdítő, mint igazi nyugdíjasokat.

Lapátolom a dicséretet a Zanoxra, de ahogy az elején írtam, egyáltalán nem tökéletes. Az egyik legzavaróbb eleme a folyamatos túlmagyarázás, aminek az ütvefúró finomságával használt eszköze Bozai József hangja, akinek a jelenléte a cím bemondásánál még kedves retróelem, aztán hamar kiderül, hogy ő fog felolvasni mindent, ami a képernyőn látható, legyen az egy kontakt egy szereplő telefonján vagy egy óriási felirat egy épület oldalán. Bozai azonnal ki tud rántani a filmből, amikor az egyik szereplő pörgeti a számokat a telefonján, ő pedig a jellegzetes hangján bemondja, hogy „Janka”.

Ugyanannyira tud döcögni néhány jelenet ritmusa is, mintha Baranyi nem bízna a néző figyelmében, és attól félne, hogy a vizuális vagy szövegbeli poénjait nem fognánk fel azonnal, ha nem mutatja őket az indokoltnál sokkal hosszabb ideig. Ami csak azért tűnik fel, mert a vizuális poénjai kifejezetten jópofák: a szexszel töltött éjszaka és a reggel közötti átmenet tisztára olyan, mint Edgar Wright filmjeiben, az érettségi buliban a zeneváltás az Egs és a Tankcsapda között pedig tényleg frappáns. A Zanox pedig szerencsére egy csomó poént vizuálisan, látványban old meg, nem pedig azzal, hogy viccesnek hitt dialógusokat vágnak egymás fejéhez a szereplők.

Baranyi filmjében nemcsak a vizuális poénok az egyediek, hanem a környezet is. A filmet Dunaújvárosban forgatták, bár a város nevét nem mondják ki egyszer sem, az is felismerheti a Vasműről vagy az UFO-szerű víztoronyról, aki nem ott született és nőtt fel (szemben ennek a cikknek az írójával). Dunaújváros méltatlanul alulreprezentált a filmekben, a Cruel World Team nevű horrorcsapat és az abból kivált ifjúsági filmes stáb munkássága (Sherlock Holmes nevében, Aura) után a város végre dicsőségesen, de semmiképpen sem kozmetikázva tér vissza a vászonra, legalábbis a szottyos panelház, ami a középiskola bejárata, egészen biztosan nem lett felújítva miatta. A város karaktere pedig nagyon sokat hozzáad ahhoz, hogy a Zanoxnak is legyen karaktere.

És ez a karakter a legnagyobb erénye. Az alacsony költségvetése csak néha szembetűnő – ez is a filmfinanszírozás Inkubátor Programjában készült, ahol minimális pénzt adnak elsőfilmekre, ilyenekből tudott kipottyanni a már említett Legjobb tudomásom szerint vagy a hasonlóan jó Kilakoltatás is. A Zanox büszkén viseli a kis pénzből jövő fésületlenségét, és hiába keresi nagyon sokáig a saját ritmusát, amikor egyszer megtalálja, akkor annyira üdítő és szórakoztató, hogy könnyű az ügyetlenségeit elnézni. Csak ne igyunk rá házipálinkát.

A Zanox – Kockázatok és mellékhatások május 26-tól látható a magyar mozikban.