A Grammy vezérigazgatója nem tudja megakadályozni, hogy szexuális zaklatási botrányba keveredett előadókat is jelöljenek díjakra

2021. november 24. – 19:32

Másolás

Vágólapra másolva

Áll a bál a 2022-es Grammy-gála körül, amelynek jelöltjeit nemrég jelentették be, és több olyan előadó vagy zenész is van köztük, akik az elmúlt években szexuális zaklatási vagy erőszakos ügybe keveredtek. Összesen négy ilyen jelöltet szedett össze a Buzzfeed:

  • Marilyn Manson, aki Kanye West idei nagylemezén működött közre, emiatt pedig neki is jár az Év albuma díj, ha megnyerik.
  • Több kategóriában is érintett Lukasz Gottwald, vagyis Dr. Luke producer is, aki többek között Doja Cat nagylemezén dolgozott.
  • Chris Brownt szintén Kanye West, illetve H.E.R. albuma miatt jelölték, de esélyes a legjobb keresztény zene kategóriában is.
  • És még a magyar származású Louis C.K.-t is jelölték (legjobb komédia hangfelvétel kategóriában), akinek rövid időre megtört a karrierje szexuális zaklatások miatt.

Marilyn Manson ügye talán a legfrissebb, akivel kapcsolatban Evan Rachel Wood színésznő és több más nő is azt vallotta, hogy a zenész fizikailag, érzelmileg és szexuálisan is kihasználta, zaklatta őket, a házában pedig még erőszakoló szoba is volt. Dr. Luke befolyásos producerről pár éve Ke$ha nyilatkozta, hogy a férfi korábban bedrogozta és megerőszakolta őt, ehhez képest a férfit már tavaly is jelölték, bár akkor csak álnéven. Ennek ellenére a jelölés miatt Fiona Apple énekesnő bojkottálta a Grammyt. Chris Brown rapper elismerte, hogy 2009-ben fojtogatta és megütötte akkori barátnőjét, Rihannát, aki egy sokkoló fotót posztolt az összevert arcáról később, tele lila foltokkal és duzzanatokkal. Louis C.K. humorista pedig bevallotta, hogy valóban történt olyan többször is, hogy nők társaságában, az illetők beleegyezése nélkül kezdett el maszturbálni.

A Wrap leginkább Marilyn Manson és Louis C.K. jelölésére volt kíváncsi a Grammy vezérigazgatójánál, Harvey Mason Jr.-tól, aki gyorsan leszögezte, hogy nem veszik figyelembe a jelöltek személyes vagy bűnügyi múltját, amikor azok jelentkeznek a Grammyre, és csak azért vállalnak felelősséget, ami a gálán történik. Ettől függetlenül a jelölés még nem jelenti azt, hogy az illetők személyesen is meg lesznek hívva az eseményre. Mason azt is hozzátette, hogy a jövőben sem terveznek senkit korlátozni abban, hogy jelentkezzen a Grammyre, ahol aztán a zsűri elbírálja és jelöli a legjobbakat.

Az idei gála egyébként különösen problémás jelöltek tekintetében. Ugyanis szintén a jelöltek között van Travis Scott, akinek a houstoni koncertjén történt tömegnyomor miatt tízen meghaltak, és többtucatnyian megsérültek, de a legjobb spoken word kategóriában található Dave Chappelle is, akit az amerikai közvélemény része azért kezdett ki, mert szerintük transzfób elemeket tartalmazott a legutóbbi netflixes műsora.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!