2021. november 8. – 15:29
frissítve
Navracsics Tibor, a Fidesz képviselője, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program megvalósításáért felelős kormánybiztos, Magyarország egykori közigazgatási és igazságügyi minisztere nemrég levelet küldött Bakonyi Veronikának, a Tapolca Városi Mozi igazgatójának, amiben többek között számonkérte az igazgatót, hogy mikor fogják játszani az Elk*rtuk című filmet.
Ezt onnan tudhatjuk, hogy a levelet maga Navracsics Tibor rakta ki a hivatalos politikusi Facebook-oldalára.
A levélben leírja, hogy kötelességének tartja, hogy továbbítsa a tapolcai polgárok kritikáját, akik hozzá fordultak a helyi mozi műsora miatt. Navracsics azt írja, hogy a környék lakossága „sajnos kénytelen volt a szomszédos városok filmszínházait felkeresni, ha szerették volna megnézni az alkotást”.
Az egykori miniszter jogosnak érzi a polgárok felháborodását, és szeretne választ kapni a kérdésre, hogy
„milyen megfontolás, netán utasítás áll a döntés mögött, és mikor tűzik műsorra az Elk*rtuk című filmet”.
A valami rejtélyes felsőbb döntés miatt eldugott film narratívája már korábban, a premier idején is felmerült az Elk*rtuk miatt, amit eddig már több mint százezren láttak a magyar mozikban. A film producere, Kálomista Gábor szeptemberben azt nyilatkozta, hogy a filmet a forgalmazók politikai nyomásra fogják elsüllyeszteni.
Magáról a filmről itt írtunk hosszabban, leírva, hogyan jelennek meg benne a mai közéletben is prominens figurák,
Navracsics posztját itt lehet megnézni:
Frissítés: Az Elk*rtuk témája miatt nem került vászonra a film
A fideszes politikus délután megkapta a választ a Belvárosi Közösségi Ház és Mozi igazgatójától, amit szintén kiposztolt:
Tájékoztatom a film kapcsán, annak témája okán, a lefolytatott egyeztetések eredményeként született döntés alapján a filmet nem tűztük műsorra.
Navracsics ezt a döntést a „független és gazdasági megfontolásokat szem előtt tartó mozi ideája” cáfolatának tartja, és azt is megjegyzi, hogy „Úgy tűnik vannak Tapolcán, akik már szégyenlik azt, amit pár éve gondoltak a 2006-os eseményekről”.