2021. március 23. – 21:05
frissítve
Egy kollégám egyszer azt mondta, hogy írjak minden cikket úgy, hogy édesanyám is megértse, de ha édesanyám megkérdezné, hogy fiam, mi az a QAnon, akkor nem biztos, hogy meg tudnám neki értelmesen fogalmazni. Támpontokat tudnék adni: egy összeesküvés-elmélet, aminek a lényege az, hogy egy titkos hadműveletben sok-sok politikai és popkulturális hírességet letartóztattak, mert gyerekeket erőszakoltak meg, fogyasztottak el, vagy a vérük és/vagy más testnedv segítségével örökké fiatalok maradtak. Egy ilyen híresség például Tom Hanks is.
A mozgalom kulcsfigurája az Egyesült Államok 45. elnöke, egy bizonyos Donald Trump, aki egyszer egy hozzá méltóan gyagya megszólalásban beígérte, hogy el fog jönni egy tisztítótűzszerű vihar, amit a hívők úgy értelmeztek, hogy akkor mindenki elnyeri majd méltó büntetését abban a kereszteshadjáratban, amit Trump folytat a csecsemőzabáló háttérhatalmak ellen. A mozgalom információit egy névtelen, Q néven futó ismeretlen csepegteti, aki állítólag Q szintű, azaz nukleáris államtitkokra rálátó biztonsági hozzáférése van.
Q kicsit olyan, mint a kilencvenes években a megint előkapott Nostradamus volt: valahogy mindent megjósolt, ami az olvasó ideje előtt történt, de nagyjából semmit, ami utána. Q viszont még Nostradamushoz képest is homályos volt, szlogenszerű mondatokkal, számsorokkal, mindenféle furcsa utalásokkal próbálta előre megjósolni, hogy mi fog történni Amerika vagy a világ politikai életében.
Ez önmagában nem lenne annyira izgi, csak voltak emberek, akik elhitték, illetve bocsánat, még ebben a pillanatban is elhiszik, hogy a Q által terjesztett információmorzsák valósak. Ha hirtelen nem lehet látni, hogy mire vonatkoztak, majd később, talán pár nap múlva, talán pár hét múlva, vagy mondjuk hónapokkal később lesz egyértelmű, hogy Soros György elfogyasztott-e egy csecsemőt.
Az összeesküvés-elmélet viszont nem állt meg az internet előtt, Trump elnöksége alatt szélsőséges politikai erő, elnökségének vége után pedig a Capitolium épületét megrohamozó radikális csoport lett.
Azt, hogy egész pontosan hogy alakulhat ki ilyen – az ilyen alatt azt értem, hogy egyszer valaki kémfilmbe illő dolgokat posztol névtelenül, aztán évekkel később gyakorlatilag belföldi terrortámadás lesz belőle –, arra még a szakértők sem tudnak épkézláb magyarázatot adni, mert bonyolult belpolitikai, technológiai, sőt, a külföldi dezinformációs kísérletekkel külpolitikai tényezők összejátszásáról lehet szó, bekavarhattak Trump tanácsadói, az oroszok, a fake news jelenség globális szörnyetege, az unatkozó és kiábrándult boomerek, az önjelölt youtuber-szakértők, meg még a jó isten tudja, hogy mi minden.
A Q: A vihar felé című HBO-s dokusorozat megpróbál ezeknek mind utánajárni, plusz még kinyomozni azt is, hogy ki lehet Q maga, miközben belevesz egy újabb vonalat: azt, hogy QAnon-jelenség kialakulásában nem kizárólag politikai erőknek, hanem különböző, furcsa, techvilágbeli figuráknak is komoly köze lehet. Sőt.
A QAnon terjedéséből képtelenség kihagyni a 4chant és a 8chant, úgyhogy sajnálom anya, de megint magyarázkodnom kell: a sokáig az internet segglyukának titulált 4chan egy olyan oldal, ahol névtelenül lehet posztolni különböző tematikákra bontott fórumokon, eléggé visszafogott moderálás nélkül. Ezt azt jelentette, hogy amíg az egyik fórumon bárki elmondhatta a véleményét arról, hogy miért mestermű Kanye West legújabb száma, addig egy másikon erőszakos, vagy bizonyos esetekben illegális tartalmak is megjelentek, amíg a moderátorok ki nem pucolták. Q is itt kezdett el posztolni, aztán már szigorúbban moderálták a fórumokat, átment a sokkal kevésbé korlátozott, de hasonló elveken működő 8chanre.
A Q: A vihar féle pedig ugyan leginkább Q személyazonosságát szeretné felgöngyölíteni, addig valójában az 8chan alapítói és üzemeltetői közötti viszonyokat térképezi fel. És hát elég csak ránézni ezekre az egytől egyig súlyos arcokra, hogy lássuk, itt egy Tiger King-szintű sztori alakulhatna ki. Az egyik főszereplő az 8chan alapítója, a súlyos testi fogyatékkal élő, tolószékbe kényszerült Fredrick Brennan.
Aztán ott van az oldal üzemeltetője, Jim Watkins, aki leginkább azokra a figurákra hasonlít, akik a vadnyugaton büdös olajokat adtak el gyanútlan és hiszékeny embereknek, csodaszerként. És ott van Watkins fia, aki egymagában megtestesíti azt a képet, amit a lakosság a kórosan sokat internetező huszonévesekről képzel: keveset beszél, annál többet pislog, még annál is több pornót néz, és még ezeknél is jobban kerüli az egyenes válaszokat. Ők hárman alkotják a Q: A vihar felé gerincét, miközben a saját sorozatában is feltűnő Cullen Hoback rendező és riporter próbálja felgöngyölíteni, hogy ki és miért kezdhetett el könnyen félreértelmezhető sületlenségeket posztolni, és ezzel emberek nagy részét meghülyíteni.
Válaszok természetesen nincsenek, csak sejtések. A Q: A vihar felé egy érdekes betekintés lenne ebbe a kívülálló számára értelmezhetetlen, és őszintén szólva eléggé kettyós világba, de Hoback rengeteg energiát fektet abba, hogy megtalálja, ki is lehet Q maga. Már a sorozat nézése előtt is világos lehet, hogy teljesen mindegy, ki áll mögötte, a hatása annyira erős, hogy a történet végén cosplay-sámánok lézengenek az amerikai törvényhozás épületében.
Rengeteg Q-hívő megszólal, és viszonylag kevés szkeptikus (a történetben nem közvetlenül érintettekből senki), de valahogy mintha a figyelem nem mindig azon lenne, amin kellene, mintha a történet lényege a többévnyi forgatás után is akkor zajlana, amikor a kamerák nem forognak, vagy amikor a szereplők nem mondanak ki dolgokat. Hoback néha hosszú kihagyás után látogatja meg az interjúalanyait, akik néha később megmagyarázzák, hogy az előző alkalommal miért viselkedtek olyan furán, miért értetlenkedtek, vagy miért kerülték az egyenes válaszokat.
A rendező/riporter pedig jól tud dokumentálni, de a kérdezés nem mindig megy neki, egyértelmű következtetéseket pedig nem mindig von le, vagy csak hagyja elszállni őket. Brennan és Watkins órákig rágják a fülünket a sztorikkal, de vannak olyan részek a közös történetükben, amiket még mindig homály fed. Nem hiszem, hogy szándékosan, de a sztoriban szereplő nők, feleségek még a cserepadon sem kapnak helyet, egy elég beszédes jelenetben egy megszólaló hurrogja le olyan stílusban a partnerét, hogy az embernek ökölbe szorul a keze. De aztán halljuk, hogy a megszólaló folytatja.
Két újságíró kivételével nincsenek olyanok, akik kritikusak lennének a QAnonnal szemben, de hangsúlyozom, hogy nem a kritikát hiányolom, hanem az objektív szemszöget egy sorozatban, aminek legalább a 90 százalékában olyanok beszélnek, akiknek pénzügyi vagy másféle előnye származott a mozgalomból.
Mert ez a három fura fazon, Brennan és a két Watkins, mind így vagy úgy, de vállalkozó. Az idősebb Watkins ugyan többszöri kérdésre sem hajlandó elmondani, mivel foglalkozik a cége egészen pontosan, bár van online portálja, bioboltja, szerverparkja és hobbiként egy disznófarmja is a Fülöp-szigeteken. Nehéz eldönteni, hogy trollkodás volt-e az, hogy szállást és fizetést adott Brennannak, amikor megvette tőle az 8chant, a korabeli amatőr videók alapján nehéz lenne megmondani. És ott van Brennan figurája, aki a sorozat második felére már gyakorlatilag a feddhetetlen szabadságharcos szerepében tetszeleg, holott még mindig ő, pontosabban az egyik posztja a bizonyíték arra, hogy Q létezik. A Q: A vihar felé többször is azzal fenyeget, hogy kisiklik, de akkor már tényleg elhagyja a pályát, amikor Hoback egy kritikus helyzetben Brennan segítségére siet.
Innen könnyen mondom, hogy Hoback túlságosan is a szálakat mozgató emberek bűvkörébe került, nem én töltöttem velük ennyi időt és szántam rájuk ennyi energiát az életemből, hanem a látszólag aprópénzből dolgozó dokumentumfilmes.
A végeredmény pedig lazán átsiklik azon a problémán, hogy egyáltalán ez olyan téma-e, amiből érdemes dokumentumfilmet készíteni.
Nem azért, mert a jelenség önmagában nem érdekes, hiszen az: tényező lett, ráadásul olyan erők hatására, amik meghatározták az elmúlt évek globális politikáját. De az kérdéses lehet, hogy érdemes-e úgy feldolgozni, hogy közben minden egyes ilyen erőt, világnézetet, látásmódot, viccstílust bemutatunk, sokszor kritika vagy kérdés nélkül.
Összességében majdnem megéri. Habár Hoback a Q-felgöngyölítésben tényleg nem a legpengébb, elkészített egy olyan dokumentumsorozatot, ami egyértelműen, egyenes vonalat húz a minden, édesanyák számára nehezen magyarázható internetes jelenség és a QAnon felemelkedése között. Egy idővonalra kerül a kilencvenes évek végének egy legendás humoroldala, a Something Awful, a Guy Fawkes-maszkokkal riogató digitális hadsereg, az Anonymous, a videójátékok feminista kritikusait támadó GamerGate-jelenség, az élőben közvetített christchurch-i mészárlás, a konteókat álhírekbe csomagoló hírportortálok, a maszktagadás, Trump egészen elképesztő Twitter-monológjai és a pillanat, amikor egy csomó QAnon-hívő megindul Washingtonban. Egy frappáns összefoglaló jól jön akkor, ha a magyar Qság is feltűnik majd a Parlamentben.
A Q: A vihar felé viszont minden, csak nem frappáns. Sűrűnek sűrű, csak úgy záporoznak az amerikai politikai szereplők nevei, de közben mintha Hoback nem talált volna struktúrát a sorozatának, csak ment volna az események sodrásával. Órákat töltünk az 8chan körüli történésekkel, de közben a sorozat vége felé ennek a jelentőségét egy mellékes fejleményben igazából ki is hajíthatjuk az ablakon. Hoback pedig annyira rá van csavarodva arra, hogy megtalálja, ki is lehet Q, hogy közben majdnem akkora logikai bakugrásokat követ el, mint amilyeneken a QAnon is alapszik.
Az egésznek van egy fésületlen, haveri átgondolatlan stílusa, ami gondolom elkerülhetetlen, ha éppen a szemünk előtt, villámgyorsan lejátszódó eseményeket kell valahogy struktúrába rendezni. Mintha Hoback elindult volna egy saját fekete lyukba, hogy megtalálja a saját igazságát útközben. Nem vagyok benne biztos, hogy sikerült. Vele ellentétben azzal a szereplővel, aki ott állt a Capitolium felé haladó tömegben, és rájött, hogy ez a legnagyobb dolog, amit valaha elért az életében.
A Q: A vihar felé kétrészenként kerül fel az HBO Go oldalára. Az első két rész március 22-én jelent meg. A cikk a teljes évad alapján készült.
