A kormánysajtó azt terjeszti, hogy az ukránok még a háború kitörése előtt meg akarták támadni Oroszországot

A kormánysajtó azt terjeszti, hogy az ukránok még a háború kitörése előtt meg akarták támadni Oroszországot
Fotó: Telex

2624

„Kapaszkodjon meg: az ukrán fegyveres erők vezetője meg akarta támadni Oroszországot – már 2022-ben”

Ezzel a címmel számolt be a kormányközeli Mandiner arról az interjúról, amit Valerij Zaluzsnij leváltott ukrán főparancsnok tanácsadója adott a BBC-nek a napokban. Viktor Nazarov arról beszélt, hogy Zaluzsnij már 2022-ben egy Oroszország területén végrehajtott offenzívát javasolt, aminek célja Belgorod elfoglalása vagy bekerítése lett volna. A támadással megakadályozták volna, hogy az oroszok rakétatámadásokat indítsanak Harkiv ellen, és elvágták volna a Donbaszban harcoló orosz csapatok utánpótlását. Hasonló volt a terv, mint mikor az ukránok tavaly augusztusban váratlanul támadást indítottak az oroszországi Kurszk régió ellen. A Belgorod elleni támadás végül azért nem indult meg, mert hiányzott hozzá a politikai döntés.

A Mandiner mindebből azt szűrte le, hogy végig igaza volt Vlagyimir Putyinnak, vagyis Oroszország tényleg önvédelemből támadta meg Ukrajnát 2022. február 24-én, ami egyébként az orosz propaganda egyik kedvelt toposza.

A Mandiner szerint tehát „igaza lehetett Putyinnak, más fénytörésbe kerül minden”, hiszen az ukránokban tényleg megvolt a hajlandóság Oroszország megtámadására, csak leszavazták a tervet.

Az egésszel egyetlen probléma van: a BBC-s interjúból világosan kiderül, hogy Zaluzsnij 2022 decemberében, tehát az orosz invázió kezdete után majdnem egy évvel vázolta fel a Belgorod elleni offenzíva tervét. Tehát szó sincs arról, hogy az ukránok még a háború kitörése előtt meg akarták támadni Oroszországot.

Nazarov a kurszki offenzíváról beszél, amikor megjegyzi, hogy a terv egyáltalán nem volt egyedi, voltak még hasonló elképzelések. „Ez a művelet nem egyedi... Hogyan született meg ennek az offenzívának az ötlete? Még Zaluzsnij idején, 2022 decemberében, a védelmi tanács egyik ülésen ilyen javaslatokat készítettünk elő, és én személyesen is részt vettem bennük” – mondta a BBC-nek a volt főparancsnok tanácsadója.

A Mandiner a Kyiv Independent cikkére hivatkozik, amiből nem derül ki egyértelműen, hogy mikor merült fel egy Oroszország területén végrehajtott offenzíva ötlete. Viszont a Kyiv Independent is a BBC-t szemlézte, és az eredeti interjúban ott van a pontos dátum, vagyis aki nagyon utána akart járni a dolognak, könnyen megtalálhatta, hogy mi hangzott el pontosan az interjúban.

De nem csak a Mandiner ferdít. Az Origo is azzal a címmel számolt be a Nazarov állításairól, hogy „Ukrajna már 2022-ben meg akarta támadni Oroszországot”. Sőt, a cikk leadjében konkrétan azt írják, hogy Zaluzsnij még a háború kitörése előtt javasolta a támadást. Mindezt úgy, hogy linkelték a BBC-s interjú ukrán verzióját, a cikk második felében pedig leírják, hogy a támadás ötlete 2022 decemberében, tehát bőven a háború kitörése után merült fel.

A Magyar Nemzet kérdőjelesen, „Ukrajna már 2022-ben támadást intézett volna orosz területek ellen?” címmel szemlézte az interjút, de a szövegből náluk is világosan kiderül, hogy a szóban forgó támadás ötletével 2022 végén állt elő az azóta leváltott főparancsnok.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!