El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Visszatért Tzuyang, a Budapesten garázdálkodó bélpoklos koreai influenszer

2025. január 21. – 12:37

Másolás

Vágólapra másolva

1039

Harmadik napjához érkezett Tzuyang, a koreai mokpang-influenszer budapesti kirándulása. A lány először a Pléh csárdában evett meg 2 kiló rántott húst több liter pacalpörkölt kíséretében, aztán egy steak-éttermet zabált ki a vagyonából, hogy aztán némi bejglivel és kürtőskaláccsal öblítse le a menüt.

Tzuyang ezúttal a Nyugati téri McDonald's gyorsétterembe tért be, a világ egyik legszebbnek tartott, tavaly felújított éttermében pedig szintén nem szégyenlősködött. Miután rácsodálkozott a gyönyörű épületre, összesen 10 hamburgert, köztük csirkés és barbecue szószos verziókat rendelt, de rápróbált egy klasszikus Big Macre is.

Ezek mellé persze jó adag sült krumplit és nem kevés üdítőt is rendelt, a nyolcadik és kilencedik hamburgere között pedig azt mondta az őt döbbenten figyelő fiataloknak, hogy „nem laktam jól”. A videó végén látható teaser szerint Tzuyang következőnek a hatalmas adagjairól híres Sir Lancelot középkori lovagi éttermet vette célba. Feszülten figyeljük a fejleményeket.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!