
„Indiát nem lehet felfedezni, legfeljebb ötven év alatt. Akkora hatalmas ország, egy külön civilizáció. De hat hónapos európai uniós elnökség után kiszabadulni Európából, mély levegőt venni, egy másik kultúrában megmártózni, hát az igazán ráfér az emberre.” Többhetes indiai nyaralásáról tartott képes beszámolót Orbán Viktor a TikTok-oldalán.
A miniszterelnök szerint jó döntés volt Indiát választani, mert kulturálisan az egyik legizgalmasabb pontja a világnak, de – tette rögtön hozzá – „azért Felcsút a király”.
Míg az elmúlt 25 év Kína felemelkedéséről szólt, Orbán arra számít, hogy a következő 25 évben India is igazi világgazdasági nagyhatalommá válik. „Jó volt látni, el kell kezdeni felkészülni.”
A hazai közvélemény csak az indiai sajtóból értesülhetett az év elején arról, hogy Orbán Viktor a családjával Indiába utazott. A miniszterelnök hajókázott, megnézte a dzsungelt, tuktukozott, és a kígyóisten temploma mellett a nászutasok kedvelt célpontját is felkereste. Azonnal megindultak a találgatások, hogy miért pont Indiába utazott a kormányfő, az ellenzék pedig Magyar Péterrel az élén azt kezdte el firtatni, hogy vajon ki fizette a miniszterelnök és családjának utazását.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke először azzal próbálta leszerelni a sajtót, hogy „Orbán Viktor családi, illetve magánprogramjairól, ahogyan eddig, ezután sem adunk tájékoztatást”. Alig két nappal később azonban maga Orbán Viktor nyilatkozott a Blikknek az indiai utazásáról. Orbán a lehető legtermészetesebb dolognak próbálta beállítani, hogy a nyilvánosság tájékoztatása nélkül hosszabb időre elhagyta az országot a karácsonyi időszak után, egyben cáfolta azokat a pletykákat, miszerint egészségi okokból utazott volna el. „Olvasom, hogy mindenféle sületlenségeket hordanak össze. Így szokott ez lenni. Pedig semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát” – mondta a Blikknek. Majd azt is megüzente: „makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”