Már Novák Katalinról is készült egy olajfestmény a Sándor-palota falára

2024. december 20. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb résszel jelentkezett a Kérdezze az Elnököt című videósorozat Sulyok Tamás Facebook-oldalán. A köztársasági elnököt egyebek mellett arról kérdezték, hogy kit tekint példaképnek az elődjei közül.

„Azt gondolom, hogy minden elődömnek voltak olyan tulajdonságai, amelyek méltán követhetők és követendők is” – kezdte a tőle megszokott diplomatikus választ Sulyok, majd hozzátette: „Azok a jógyakorlatok és azok vívmányok, amelyeket a korábbi köztársasági elnökök gyakoroltak Magyarországon, azokból én mindegyikből szeretnék hasznosítani.”

A videón közben megmutatták, hogy minden elődjéről készíttetett egy-egy olajfestményt a Sándor-palota. Így derült ki, hogy Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László, Schmitt Pál és Áder János után már a februárban távozó Novák Katalinról is van egy portré a falon.

Novák Katalin portréja a Sándor-palotában – Fotó: Sulyok Tamás / Facebook
Novák Katalin portréja a Sándor-palotában – Fotó: Sulyok Tamás / Facebook

A videóból azt is elárulta Sulyok, hogy szeret meditálni, és nagyon jól érzi magát. „Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!