A következő megálló a 7E buszon: Orbán Balázs út

2024. november 26. – 17:09

Másolás

Vágólapra másolva

„Ezt fotóztam most a 7E buszon. Meghekkelték a BKK informatikai rendszerét?”

Ezt a kérdést tette fel drótpostán hétfőn a Telex egyik olvasója, és elsőre mi is megrökönyödve láttuk, hogy a belvárost átszelő expresszjárat meg fog állni az Orbán Balázs úton. Mint nevét nem vállaló olvasónk írta, a fotó kedden 14.10-kor készült az Újpalota felé tartó autóbuszon, méghozzá a Keleti pályaudvaron. A rejtélyt fokozta, hogy forrásunk szerint „végig ez az egy »megálló« volt csak megjelenítve, a közbülső megállók (Hungária krt., Bosnyák tér stb.) nem jelent meg a kijelzőn, csak a hangszóróban mondták be”. A bizonyíték:

Fotó: olvasónk / Telex
Fotó: olvasónk / Telex

Gyanút fogtunk, és utánaszaglásztunk a Google Maps térképén, létezhet-e Budapesten olyan közterület, ami a miniszterelnök – 1956-tal kapcsolatban furcsát állító, doktori disszertációja körül ellentmondásokat gerjesztő – politikai igazgatójáról vagy névrokonáról lett elnevezve. A megoldás az, hogy létezik, méghozzá a III. kerület Filatorigát negyedében, a Bécsi úthoz közeli Gyógyszergyár utcai lakótelepen található. (Azt egyelőre nem leltük meg, vajon a 19. századi író, fotográfus, néprajzi gyűjtő, képviselő, vagy esetleg az egykori Maros megyei aljegyző, gazdaszövetségi igazgató, vagy egy negyedik Orbán Balázs után kapta-e az utca a nevét.)

Persze a kérdés így is fennmarad: miért épp az Orbán Balázs út neve díszelgett végig a Filatorigátot nem érintő járaton? Ezt firtató kérdéseinkre a BKK azt válaszolta, olvasónk hibát észlelt, mindent meg is tesznek, hogy ezt javítsák. A hiba megfejtése egészen prózai, és minden aktuálpolitikai áthallást nélkülöz:

„A képen szereplő, PDB 729-es forgalmi rendszámú autóbusz a BKV Zrt. Óbudai buszgarázshoz tartozik, ahonnan reggel indulva a Bécsi út érintésével érte el Újpalotát, ahol az utasszállítást elkezdte. A központi informatikai rendszer sajátosságai miatt a jármű garázsmeneti útvonala – amely során nem szállít utasokat – tartalmazza az összes érintett megállót, így az Orbán Balázs utat is. Ekkor, vagyis a garázsmenet során hibásodhatott meg a busz utastájékoztató-rendszere, ami miatt »beragadt« a monitoron az Orbán Balázs út, így az nem jeleníti meg az aktuális megállólistát, valamint az átszállási lehetőségeket.”

Egy dolog ezután is igaz: Orbán Balázs politikai igazgatónál és a 7E buszon is az ajtók a jobboldalon nyílnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!