2024. november 22. – 19:19
Közepesen izgatottan indult a reggel, amikor háromnegyed hétkor kinéztem az ablakon, és megpillantottam, hogy vékony hóréteg fedi a szomszéd telek udvarát. Manapság a hó is szinte egzotikumnak számít Magyarországon, de engem inkább amiatt fogott el heveny kíváncsiság, mert tudtam, hogy hamarosan vonatra kell szállnom.
Egy forgatás miatt Lengyel-Szabó Péter és Szilli Tamás kollégákkal a Velence melletti Sukoróba utaztunk, és különböző szempontok miatt úgy döntöttünk, hogy tömegközlekedéssel fogjuk megtenni az utat. Odafele nem találkoztunk fennakadással, a 9:06-os vonatunk a Déli pályaudvarról óraműpontossággal indult el, ahogy a tiszta és jó minőségű szerelvénnyel suhantunk el a havas táj mellett, szinte úgy éreztem magam, mintha Svájcban lennénk.
Örömünk nem tartott sokáig, ugyanis pár órával később azzal kellett szembesülnünk, hogy az állami vasúti közlekedés fényévekre van az úgynevezett svájci atomóra pontosságától, nem kevés bosszúságot okozva ezzel az adófizető utasoknak.
15:06-kor kellett volna felszállnunk Velencén, a MÁV applikációja három óra körül már jelezte, hogy késés várható, de a fűtetlen váró digitális tábláján csak valamikor negyed négy körül jelent meg, hogy a vonat 15:32-kor fog befutni. A peron kinti kijelzőjéről azt a rendkívüli tájékoztatást is leolvashattuk, hogy felsővezeték meghibásodása miatt a vonat nem fog befutni Kelenföldre, ehelyett Tárnokon pótlóbuszokra kell majd átszállni.
15:32 körül meg is érkezett a tömött szerelvény, majd néhány perccel később bemondta a mozdonyvezető, hogy Tárnokon „ott lesz tizenkét pótlóbusz, elvileg”, kisebb kesernyés derültséget okozva a mellettünk állókban.
Tárnokon az amerikai filmek káoszos jeleneteire emlékeztető helyzetek alakultak ki az állomás területén; családok próbáltak nem szétszakadni, az emberek próbáltak előnyösebb pozíciókat kiharcolni, egyesek tülekedtek, néhányan kissé kétségbeesetten kérdezgették a szembejövőktől, hol kell átszállni, mi most a teendő – hivatalos személyzettel vagy hangosbemondóból érkező egyértelmű információkkal leszálláskor nem találkoztunk.
A buszpályaudvar peronján 150-200 utas sorakozhatott fel, majd megjelent egy MÁV-os kolléga, aki megerősítette, hogy tizenkét autóbusz fogja Kelenföldre szállítani a pórul járt utasokat, a menetjegyekkel pedig ingyenesen lehet majd használni a BKK-t is.
Várakozás és újabb kellemetlen nyomakodások után 16:22-kor tovább is indultunk Tárnokról, a buszon még ülőhelyünk is lett, ami nagy szerencse, nem mindenki járt ilyen jól; többen kénytelenek voltak végigállni a Budapestig tartó utat, ami ismereteim szerint nem szabályos, de ebben a rendkívüli helyzetben érthetően fellazult a biztonsági protokoll.
A buszon már minden flottul ment, 17:12-kor meg is érkeztünk Kelenföldre. Boldogok voltunk, igaz, a jegy megváltásakor arra számítottunk, hogy ez egy 35 perces út lesz, és 15:41-re fogunk megérkezni. Sebaj, másfél órát késtünk, kalandos volt ez így is, na!
A buszon eszembe jutott, hogy múlt héten Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter a MÁV-ra utalva gunyorosan megjegyezte, hogy neki az a dolga, hogy a szarból várat építsen. Ambiciózus kijelentés ez, nem véletlenül Lázár miniszter felel a hazai kastélyokért is, de várépítés helyett – természetesen értve az ironikusan őszinte tréfálkozást – első körben az is elég lenne, ha a MÁV csak normálisan működne.
