Winona Ryder és Keanu Reeves úgy írogatnak egymásnak, mint a házasok

2024. szeptember 4. – 10:17

frissítve

Winona Ryder és Keanu Reeves úgy írogatnak egymásnak, mint a házasok
Ryder és Reeves 2018-ban – Fotó: Kevin Winter / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Mindig jó az a filmes legenda, aminek a résztvevői sem tudják, hogy igaz-e, vagy sem, mindenesetre pont ilyen helyzet az, ami Winona Ryderrel és Keanu Reevesszel történt az 1992-es Drakula forgatásán.

Akkor ugyanis Francis Ford Coppola rendező az esküvői jelenethez egy igazi papot hívott, aki előadta ugyanazt a ceremóniát, amit esküvőkön szokás, és hát mivel Ryder és Reeves is igent mondtak, talán úgy áll a helyzet, hogy a mai napig házasok. Erről egyébként 2018-ban is beszéltek, amikor azt a nem túl acélos Végállomás: esküvő című romantikus vígjátékot promózták, amiben mindketten szerepelnek.

Most pedig Ryder egy másik filmet promóz, a héten kerül a mozikba a Beetlejuice Beetlejuice, és nem a copy-paste-et rontottam el, hanem a Tim Burton-film folytatásnak tényleg az eredeti a címe, megkettőzve. Ryder pedig most is jár interjúzni, a Happy Sad Confused podcastban pedig elmondta, hogy

amikor ketten üzeneteket írnak egymásnak, még mindig úgy hivatkoznak a másikra, mintha férj és feleség lennének.

Olyasmiket, hogy „boldog születésnapot, férjem”, meg „hé, feleségem, szeretlek”. Ryder hozzátette, hogy ha Reevesnek a születésnapján ír, akkor a férfi mindig hozzáírja a monogramját, és azt, hogy hány éves lett. Egyébként hétfőn lett kereken hatvan.

Reeves egyébként korábban azt mondta a Drakula-forgatáson történt házasságról, hogy nem emlékszik rá, de később már az lett a véleménye, hogy Winona szerint ők házasok, Coppola szerint is házasok, úgyhogy valószínűleg isten szeme előtt is azok.

Ebben az interjúban beszél erről Ryder:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!