Három évig akarták körbehajózni a világot, három hónapja Belfastban vesztegelnek

2024. szeptember 3. – 12:16

Három évig akarták körbehajózni a világot, három hónapja Belfastban vesztegelnek
Az Odyssey egy belfasti dokkban – Fotó: Shipmonk / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Májusban indult volna egy 1301 napos világ körüli útra az Odyssey nevű oceánjáró hajó, de azóta az egyetlen odüsszeia, ami a nevéhez köthető, az az, hogy minden egyes utasnak minden áldott este el kell hagynia a fedélzetet és leodüsszeiálni egy helyi szállodába, ugyanis jelenlegi állás szerint a hajó képtelen kifutni – írja a Business Insider.

A Villa Vie Residences nevű, óceánjárókkal foglalkozó cég összesen 147 országba tervezte elvinni az utasokat, de egyelőre csak Észak-Írországba sikerült.

A cég ugyanis egy harminc éves hajót vett ebből a célból, amit ugyan felújítottak, de még mindig vannak olyan technikai malőrök vele, amik miatt képtelenség elhagynia a kikötőt. Baj van még a kormánylapáttal és a motorral is.

A Business Insider megjegyzi, hogy az Odyssey ugyanabban a kikötőben vesztegel Belfastban, ahol a Titanicot megépítették.

A cég jelenleg kétszáz utasnak fizeti a belfasti szállást. Az utasok napközben ott lehetnek az Odyssey fedélzetén, de az éjszakákat nem tölthetik ott. A Villa Vie Residences szerint felajánlották az utasoknak, hogy megszállhatnak Spanyolországban vagy Hollandiában is, vagy igénybe vehetik más óceánjáró hajók szolgáltatásait is.

Az Associated Press beszélgetett Belfastban ragadt utasokkal. Van, aki a macskája miatt nem tudott tovább utazni, és van, aki a megtakarításait használta fel, hogy megvegyen százezer dollárért egy kabint a hajón a három és fél éves útra.

A tervek szerint jövő héten már kihajózhatnak. Először Hollandia felé, majd Lisszabonba kormányoznák a hajót, majd a Karib-tengerre.

Ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen is lehet a luxus az Odyssey fedélzetén, annak ajánlom ezt a videót:

Ez pedig egy hónapokkal korábbi videó arról, milyen munkálatokat végeznek az Odyssey-n:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!