Annyira büszke a Nemzeti Sport a magyar érmekre, hogy átrajzolta a Balkán térképét, és letörölt róla egy országot

2024. augusztus 12. – 18:02

Másolás

Vágólapra másolva

Kicsit átrajzolta Közép-Európa és a Balkán térképét a Nemzeti Sport egy, a Facebook-oldalukra kirakott térképen. Az egy dolog, hogy a grafikán torz pacninak ábrázolják az országokat, de egyet teljesen le is töröltek a Föld színéről: Koszovót.

A képhez azt írták: „Viszonyításképp: ehhez sok kommentár nem kell!” Azon Magyarország, és néhány környező ország térképe látszik, mindenhol jelölve, hogy az adott ország hány érmet szerzett az olimpián.

Előre lelőjük a poént: Magyarország 19 érmet szerzett, a térképen szereplő többi ország pedig mind 0 és 12 közötti érmet. Ez nem jelenthet mást, mint azt, hogy a környéken mi vagyunk a legnagyobb királyok.

A térkép egyik érdekessége, hogy az országhatárok úgy mennek, mint az ökörhugyozás. A formája alapján több ország is felismerhetetlen, Ausztria, Csehország és Albánia aránytalanul kicsi, míg Románia és Bosznia-Hercegovina aránytalanul nagy.

A térkép legjobb része azonban az, ahol Koszovónak kellene lennie, de nincs. Ezt a grafikus egyszerűen lehagyta onnan, a területét Szerbia részeként ábrázolta. A posztot azóta törölték, a térkép így nézett ki:

Forrás: Nemzeti Sport Online / Facebook.
Forrás: Nemzeti Sport Online / Facebook.

Elképzelhető, hogy a grafikus szerb irredenta nézeteket vall, és úgy gondolja, hogy Koszovó Szerbia része. Az ország lehagyása a térképről viszont azért is furcsa döntés, mert:

  • Koszovót az ENSZ több mint száz tagja önálló országnak ismeri el;
  • köztük Magyarország is;
  • Koszovóval az EU, mint önálló állammal tárgyal, potenciális tagjelöltként tartja számon;
  • Koszovóban többek között magyar katonák tartják fenn a rendet és a koszovói kormányzat fennhatóságát;
  • Koszovó önálló országként vett részt az idei olimpián;
  • ahol két érmet is nyert – ellentétben a térképen ábrázolt Boszniával, Montenegróval és Észak-Macedóniával.

Frissítés: Elsőre nem vettük észre, de egy olvasónk felhívta a figyelmünket a térkép egy másik érdekességére is. Azon a Nemzeti Sport grafikusa Lengyelország részeként ábrázolta az Oroszországhoz tartozó, Lengyelország és Litvánia közé ékelődő Kalinyingrádi területet.

Az érintett terület a rendszerváltás előtt a Szovjetunió, a második világháború előtt pedig Németország, azon belül Kelet-Poroszország része volt.

A magyar érmesekről ebben a cikkben írtunk hosszabban.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után a Nemzeti Sport törölte a térképet és helyettesítette azt egy olyannal, amelyen helyükön vannak az országok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!