Ez a karkötő direkt néz ki egy fesztiválos karszalagnak, csak közel másfél millió forintba kerül

2024. július 10. – 17:45

Másolás

Vágólapra másolva

A Balenciaga francia divatház piacra dobott egy karkötőt, ami szándékosan hasonlít egy fesztiválos karszalaghoz, csak éppen az ára nagyon más: míg egy hagyományos fesztiválos karszalag a néhány tízezer forintos bérlet árába kerül, addig egy ilyen karkötőhöz 3000 fontért, vagyis átszámítva nagyjából egymillió négyszázezer forintért lehet hozzájutni – írja a Mixmag.

Ez a kézzel hímzett, ezüst csattal összefogott karkötő alapára, egy másik, fémszállal díszített változatáért 4000 fontot kell fizetni.

A Balenciaga kreatív igazgatója szerint művészeti tehetség kell ahhoz, hogy valaki olyan karkötőt alkosson meg, ami kopottnak és elhasználtnak tűnik. Minden egyes darab kézzel készül, egy karkötőt nagyjából egy nap elkészíteni. A darabokat egyedi megrendelésre készítik.

A francia Balenciaga divatház többször dobott már piacra olyan ruhákat és kiegészítőket, amik a luxust a polgárpukkasztással ötvözik. Két éve például egy olyan táskát lehetett náluk venni, ami direkt nézett ki úgy, mint egy szemeteszsák. Az ára 1790 dollár, vagyis nagyjából 700 ezer forint volt. De dobtak már piacra szakadtnak és koszosnak kinéző edzőcipőt is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!