Dízel áramfejlesztővel töltöttek egy Teslát Szegeden, csak közben minden más volt, mint aminek látszott

2024. május 29. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

Több helyen is beszámoltak arról, hogy Szeged belvárosában pár nappal ezelőtt dízelt pöfögve töltöttek egy Teslát.

Elsőként a Szegeder.hu írta meg, hogy dízelaggregátorról töltöttek egy Teslát a Dóm téren, miután kiszúrta a Magyar Kerékpárosklub helyi szervezetének hétfő esti fotóját a Facebookon, amelyen egy bordó Tesla Model Y látható a Fogadalmi templom oldalánál. Az autó mögött egy nagy teljesítményű dízelaggregátor, áramfejlesztő áll utánfutón, és a kép tanúsága alapján épp dolgozik: a villanyautót tölti.

A bejegyzésben szó esik arról, hogy „az elektromos autók körül elég sok a kérdés továbbra is. Az akkumulátorok gyártása és hulladékként kezelése környezeti problémákat vet föl, csakúgy, mint az áram megtermelése.” A poszt leszögezi azt is, hogy a városi közlekedésben az elektromos autó nem megoldás, hiszen ezekkel „ugyanúgy állunk a dugóban, föltartjuk a tram-traint, buszt, trolit, és ugyanolyan nehéz velük parkolót találni, és valahogy a közterületi töltésüket is meg kell oldani, ráadásul a töltés jóval tovább tart, mint egy tankolás”.

Kedden a szegeder azzal frissítette cikkét, hogy Horváth András, az elektromobilitás egyik vezető hazai élharcosa és elektromosautó-tesztelő osztotta meg közösségi oldalán a sztori hátterét. Mint írja, „emberünk abból él, hogy aggregátorokat ad bérbe. Teslával vontatja őket különböző helyszínekre, itt épp Szegedre. Nem azért hord magával egy sokmilliós aggregátort, hogy az autót töltse, ha az lemerül”.

Horváth szerint a képen látható, hogy

az egyik kábel megy a munkavégzés helyszínére, a másik kábel a Teslába, és ha már úgyis dolgozik a generátor, akkor miért ne töltené az autót is.

Vagyis valóban aggregátorról töltik a Teslát, ám Horváth szerint árnyalja a képet, hogy „akár egy 20 litert fogyasztó Ford Raptorral is húzhatná az aggregátort, de inkább egy Teslával teszi”.

A Magyar Kerékpárosklub szegedi csoportjának posztja alatt egy kommentelő is kifakadt: „Ez a cikk és a post az újságíró és a biciklis egyesület szégyene. Egyoldalúan és részletet kiragadva mutat be egy történést, szenzációnak beállítva azt. Én is láttam és a TELJES képhez tartozik, hogy a Dómban egy koncert zajlott ezen időpontban, amit az Antenna Hungária közvetítő kocsija rögzített. Ennek az energia ellátásához kellett működtetni és a helyszínre húzni azt az aggregátort, tehát alapvetően a közvetítő kocsi tápellátását biztosította folyamatosan, és csak mellesleg dugták rá a Teslát tölteni, ha már ő húzta ide és vissza is nyilván, akkor annak is biztosította az »üzemanyagot«. Hozzáteszem nem vagyok Teslás sőt még EV -s sem, nem is tisztem megvédeni őket, csak bosszant ez a ferdítés aminek nap mint nap elszenvedői vagyunk.”

Villanyautókról mi is rendszeresen írunk a Telexen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!