Kibékült és újra együtt van Kucsera Gábor és Tápai Szabina

2024. május 17. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy éve már annak, hogy Tápai Szabina a Story magazinban beszélt arról: már nyolc hónapja külön él férjétől, Kucsera Gábor világbajnok kajakostól. Akkor azt mondta, azért beszélt az elmúlt két és fél éves tortúráról, mert már döntésre jutott, amit nem fog megmásítani. A válókeresetet a cikk idején még nem adták be.

És mint kiderült, azóta sem, Kucsera és Tápai ugyanis újra egy párt alkot – írja a Blikk Hajdú Péter Beköltözve Hajdú Péterhez c. YouTube-műsora alapján, ami majd pénteken kerül adásba. „Pár hónapja már kibékültünk, de szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni, illetve biztosan úgy érezni, hogy ezt meg tudtuk oldani” – mondták el közösen az adás felvételén.

A házaspár mindent átbeszélt egymással, még a megcsalásokat is. „Ez volt az a pont, amikor tényleg elkezdtem újra hinni benne, mert mi igazából két évig váltunk, csak nem papíron, mert nem úgy adta az élet. Voltak titkok, amiket be kellett, hogy valljon, és amikről én már tudtam más forrásból. Volt, amin csak nevettünk, mert én másik nőre gondoltam... Mondtam is neki, hogy ne már, még vele is?” – idézte a lap Tápai Szabinát.

„Amikor egyedül laktam az albérletben, se tévé, se internet, se semmi, egyedül egy lakásban ültem és Bibliát olvastam. És tényleg a poklok poklát. Meg hát, amikor tudod, amikor nem lehetnek veled a gyerekeid, esténként sírsz..(..) És azt gondolom, hogy itt dől el, ezekben a dolgokban, hogy ki milyen ember, mert vagy előnyödre tudod kovácsolni a dolgokat, vagy lecsúszol” – mondta Kucsera a műsorban.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor tíz éve, 2013-ban házasodott össze, de már ezt megelőzően, egy nagyobb szünet előtt is kavartak egymással úgy kb. másfél évig. Az esküvőjük után három gyerekük született: fiuk kilenc, lányaik pedig négy és másfél évesek. Bár mindketten sportolók voltak (először egyébként egy edzőtáborban találkoztak, amikor Tápai Szabina kb. 20-21 éves lehetett), az utóbbi években több celebműsorban is előkerültek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!