Véget ért Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága

2023. február 2. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Megcsalásról is beszél abban a Story magazinnak adott interjújában Tápai Szabina, korábbi kézilabdázó, amiben bejelenti: már nyolc hónapja külön él férjétől, Kucsera Gábor világbajnok kajakostól.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor tíz éve, 2013-ban házasodott össze, de már ezt megelőzően, egy nagyobb szünet előtt is kavartak egymással úgy kb. másfél évig. Az esküvőjük után három gyerekük született: fiuk kilenc, lányaik pedig négy és másfél évesek. Bár mindketten sportolók voltak (először egyébként egy edzőtáborban találkoztak, amikor Tápai Szabina kb. 20-21 éves lehetett), az utóbbi években több celebműsorban is előkerültek.

A 37 éves Tápai Szabina a lapnak azt mondta, azért most beszélt az elmúlt két és fél éves tortúráról, mert már döntésre jutott, amit nem fog megmásítani.

„Korábban is tudtam volna mit mondani, csak a döntés még nem született meg bennem. Mostanra viszont igen. Azt gondolom, a legtöbb házasság lángoló szerelemmel indul, és teljesen normális, ha idővel ez átalakul szeretetté, szövetséggé, és a felek társakká válnak. Számomra ez az utóbbi is szerelmet jelent, csak egy sokkal magasabb szintű formáját. Sokáig ebben éltünk mi is, de amikor úgy érzed, elveszítetted a társadat, akkor az már egy másik helyzet, változásokat idéz elő.”

Tápai Szabina számára tényleg Kucsera volt a nagy ő, mondta, és hozzátette: ma sem gondolja, hogy rossz döntést hozott, hiszen ott a három gyerekük. Úgy gondolja, 40 éves férjével mindent megtettek a házasságukért, sokszor sikerült is kimászniuk a gödörből, „mert ugyanakkor és ugyanannyira akartuk, de most elkerültük egymást az időben. Nálam eljött a pont, hogy azt éreztem: tovább nem csukhatom be a szemem.”

Arra a kérdésre, hogy megcsalta-e őt Kucsera, azt mondta: nem fog szépíteni, volt megcsalás. „Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész. Az elmúlt két-három évben túl sok volt a negatív energia az életünkben, és erre se a gyerekeknek, se nekünk nincs szükségünk. (...) Nyolc hónapja külön élünk, és úgy érzem, így a jó mindenkinek, és ennek így kellett lennie.” A válókeresetet még nem adták be, de ez sokat nem számít, mert érzelmileg már elengedték, mondta.

Tápai Szabina jelenleg két helyen is dolgozik: egy internetes marketing munkát végez és egy adminisztrációs csapatot is vezet. Az interjút pedig azért adta, mondta, „hogy az emberek meglássák azt, mi is pont olyan esendőek vagyunk, mint bárki más. Mindegy, hogy valaki civil vagy ismert, ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk. Azoknak pedig, akik esetleg magukra ismernének az én történetemben, csak annyit szeretnék üzenni, hogy tényleg mindig van választás, csak kezdjék el megszeretni magukat.”

Frissítés 2023.02.09.:

Cikkünk megjelenése előtt kerestük nyilatkozattétel miatt Kucsera Gábort, ám ő nem kívánt reagálni a megjelent hírekre, helyette Tápai Szabina sajtósához irányított.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!