Betörte a földszinti ablakot, elkezdett bemászni, csak betörés közben elaludt

2024. február 6. – 11:57

Másolás

Vágólapra másolva

Február 2-án este fél 9-kor érkezett bejelentés a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy Salgótarján-Zagyvapálfalván egy férfi betörte egy lakóépület egyik földszinti ablakát és azon keresztül mászik be a lakásba – írja a police.hu.

A salgótarjáni rendőrök azonnal a megadott címre siettek, ahol azzal szembesültek, hogy a betörő még mindig az ablakpárkányon található félig bemászott testhelyzetben, és mélyen alszik.

Az 51 éves betörőt a rendőrök felébresztették, majd előállították a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!