Az év szava: rizz. Köszönjük, Oxford Szótár!

2023. december 4. – 12:31

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy minden évben, úgy idén is kiválasztotta az év szavát az Oxford University Press (OUP), az Oxford Szótár kiadója. Idén a rizz lett a befutó – írja a BBC.

Nekünk, kétezer előtt születetteknek, természetesen fogalmunk sincs, hogy mi a fene az a rizz, ezért az idei Sziget Fesztiválon meg is kérdeztük a témában sokkal nagyon szakértelemmel bíró Fiatalokat a szó jelentéséről:

A lényeg – nagyjából –, hogy a rizzt olyanokra lehet használni, akiknek a természetes karizmájuk nagyon megnyerő. Az Oxford English Dictionary meghatározása szerint a rizz „stílus, báj vagy vonzerő, valamint a romantikus vagy szexuális partner vonzására való képesség”, és olyan személyre használható, aki képes arra, hogy „a bájait felhasználva szexuálisan vonzzon másokat”. De igeként is lehet használni, a „to rizz up” például azt jelenti, hogy „vonzani, csábítani”.

A rizzt nyolc döntős szó közül választották ki, az egyik majdnem-befutó egyébként a Swiftie lett, amit Taylor Swift rajongóira használnak.

A BBC Tom Holland (Pókember) képével illusztrálta a Nagy Hírt, azért, mert a színész korábban – a Buzzfeednek adott interjúban – bevallotta, hogy neki „nincs rizze”. Jobb ötletem nekem sincs, íme a saját bevallása szerint rizztelen Tom Holland:

Fotó: Angela Weiss / AFP
Fotó: Angela Weiss / AFP

Tavaly egyébként a „goblinmód” lett az év szava, ami az Oxford Szótár szerint „egy gátlástalanul önkényes, lusta, hanyag vagy kapzsi, a társadalmi normákat vagy elvárásokat elutasító viselkedésmód”. 2022-ben pedig a vax, a vakcina angolszász szlenges verziója lett az év szava.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!