Kovács Zoltán grafikonja az ellenkezőjét mondja annak, amit a Fidesz szavazóiról állít

2023. november 24. – 14:17

Másolás

Vágólapra másolva

A magyarok kétharmada nem támogatja Ukrajna pénzügyi támogatását – hirdeti Kovács Zoltán az X-en. A kormány nemzetközi kommunikációért felelős kormánybiztosának a Nézpőnt Intézetre hivatkozó grafikonja azonban az ellenkezőjét állítja.

Kovács Zoltán grafikonja alapján a Fidesz szavazói Ukrajnát támogatnák.
Kovács Zoltán grafikonja alapján a Fidesz szavazói Ukrajnát támogatnák.

A kérdés ugyanis így szól: Egyetért-e ön Ukrajna pénzügyi támogatásával, amennyiben ez azzal jár, hogy Magyarország nem kapja meg az EU támogatását?

Kék: Egyetért

Piros: Nem ért egyet

Sárga: Nem válaszol / Nem tudja. (Épp annyira, mint én eldönteni, hogy a szín inkább barna-e vagy mustár.)

Ennek alapján azonban a Fidesz szavazóinak 94 százaléka egyetért Ukrajna pénzügyi támogatásával amennyiben ez azzal jár, hogy Magyarország nem kapja meg az EU-támogatást.

A teljes lakosságban ez az arány – a grafikon szerint 69 százalék, a Mi Hazánknál 81, a „baloldali szavazóknál” – ahogyan ezt a Nézőpont meghatározta – 38 százalék az egyetértők aránya.

Kézenfekvő, hogy a kék és piros színhez rendelt jelentést sikerült összekeverni, itt ugyanis a Fidesz narratívájának megfelelő válasz a „Nem ért egyet” lehetett.

Az más kérdés, hogy a felmérésben feltett kérdés csalóka, hiszen nincs is arról szó, hogy Magyarország azért ne jutna az EU-s forrásokhoz, mert az EU Ukrajnát támogatná. Magyarország ezekhez azért nem jut hozzá, mert annak a jogállamisági eljárás állja útját.

Következetesen az ellenkezőjét mutatja a második grafikon is annak, amit Kovács bizonyítani akart – az ok nyilván itt is az, hogy elveszett a grafikon készítője az Egyetért / Nem ért egyet útvesztőjében, amelyet bonyolított, hogy a kérdés is ezzel a két opcióval kezdődik:

„Egyetért vagy nem ért egyet a javaslattal, hogy az EU tagállamai további 20 milliárd eurót adjanak Ukrajna felfegyverzésére?”

Kovács szerint a magyarok háromnegyede ellenzi ezt a támogatást, igaz, a grafikon szerint ellenkezőleg, a magyarok 74 százaléka egyetért a javaslattal. A Fidesz szavazói körében 95, a Mi Hazánknál 89 százalék ért egyet – legalábbis a grafikon szerint.

Érthetőbb a grafikon akkor, ha az előzőhöz hasonlóan a kék és a piros színhez rendelt jelentést felcseréljük. Az egyébként a felcserélés után is mindenképpen beszédes, hogy az ellenzéki szavazók körében – a Mi Hazánk támogatói nélkül is – relatív többségben vannak azok, akik nem támogatják a kiegészítő pénzösszeg Ukrajnának való átutalását. Arányuk – a kék színt tehát „Nem ért egyet” jelzéssel értelmezve – 48 százalék, a kormányhoz közeli Nézőpont Intézet felmérése szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!