Kirúgják és börtönbe zárják a kereszténységüket felvállalókat Nyugat-Európában – állítja Soltész Miklós államtitkár

2023. október 5. – 18:31

Másolás

Vágólapra másolva

Nyugat-Európában „a demokrácia bölcsőjében, a liberalizmus fellegvárában, ha valaki felvállalja kereszténységét, akkor kirúgják az állásából, és börtönbe is viszik” – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.

Soltész a Magyarország Mária országa címmel tizedik alkalommal megrendezett emlékkonferencián arról beszélt, hogy ma romboló ideológiák befolyásolják a fiatalokat és az időseket is. Ezek az ideológiák viszont szerinte meg fognak szűnni, mert „nem a természetre épülnek, és a teremtett világ ellenében vannak”.

Soltész szerint Finnországban egy volt minisztert bíróság elé állítanak, mert Szent Pál apostoltól idézett, „választ adva erre az őrületes genderideológiára, és próbálta megmagyarázni az igazát”. (Päivi Räsänen volt finn belügyminiszter ellen gyűlöletbeszéd miatt nyomoznak, mivel diszfunkcionálisnak és fejlődési rendellenességgel rendelkezőnek nevezte a melegeket, mindezt pedig egy Bibliából vett idézettel támasztotta alá.)

Az államtitkár szerint viszont vannak biztató számok, és felidézett egy felmérést, ami szerint a magyarok:

  • 85 százaléka a tízparancsolat szerint szeretne élni;
  • 83 százalék helyesli a keresztény ünnepek megtartását az iskolákban,
  • és 80 százaléka szerint a keresztény ünnepek az összetartozást erősítik.

Az MTI tudósítása nem írja, hogy ezeket az adatokat Soltész honnan veszi (megkérdeztük erről a Miniszterelnökséget, amint kapunk választ, frissítjük a cikkünket). A 2022-es népszámlálás adatai szerint amúgy a magyar lakosság kevesebb mint fele vállaltan vallásos, nagyjából 15 százaléka nem vallásos, és 40 százalék nem válaszolt erre a kérdésre.

Soltész Miklós a konferencián arra jutott, hogy „a fiatalok érdekében a jelenleg ható romboló ideológiák ellen ki kell állni, és ez mindenkinek a felelőssége, illetve feladata, aki kereszténységben él”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!