Veszett el már küldeménye? Lehet, hogy egy szerencsétlenebb országban zsákbamacskaként árulják

2023. szeptember 18. – 05:02

Veszett el már küldeménye? Lehet, hogy egy szerencsétlenebb országban zsákbamacskaként árulják
Át nem vett, visszaküldött csomag a pécsi vásárban – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A pécsi vásár bolhapiacán nézelődve elég sok megdöbbentő portékával találkoztam már az évek során. Viszont az ismeretlen tartalmú, külföldi címzetteknek szóló küldemények azért itt is furcsaságnak számítanak.

A vasárnap délelőtti forgatagban rengetegen próbálkoznak továbbadni a megunt játékokon, ruhákon, használati tárgyakon. A sokféleség itt szokásos, de a sorok között már messziről virít a rendkívüli portéka: asztalon és pokrócon kisebb-nagyobb csomagok. Tartalmuk pedig rejtély. „Zsákbamacska” – mondják is sokan a vásározók közül, és tényleg pont úgy működik. Sokan tapogatják, forgatják, nézegetik a címzést, de hát kibontásig senki nem tudja, mi van bennük. Bevallása szerint még az árus, Sanyi sem.

Azt viszont megerősíti, hogy ezek valóban át nem vett, illetve visszaküldött csomagok. Külföldről küldve külföldieknek. És elmondása szerint pont így, ömlesztve lehet ezeket teljesen legálisan megvenni (sokszor liciteken), és ők egy békéscsabai, de külföldön élő házaspáron keresztül jutnak szállítmányhoz. A csomagok címzettjei között vannak németek, csehek és lengyelek, de fel-felbukkan egy ukrán csomagküldő szolgálat neve, és a legnagyobb online áruházak könnyen beazonosítható csomagolása is.

Kisebbek, nagyobb 2500 Ft-os és 4500 Ft-os áron – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Kisebbek, nagyobb 2500 Ft-os és 4500 Ft-os áron – Fotó: Gűth Ervin / Telex

„Van, aki itt bontja ki, mások hazaviszik. Kaptam fotót egy vásárlótól, nyitáskor azt hitte, hogy függönyt vett, és otthon derült ki, hogy több csipkés ruha” – mondja Sanyi, aki saját bevallása szerint tisztességesen csinálja a bizniszt, mert van, aki bizony ezzel is csal. „Átnézik, visszaragasztják és 200 Ft értékű cuccokat hagynak benne és online árulják” – mondja elég ingerülten a konkurencia gyakorlatáról. „Nekem visszatérő vásárlóim vannak! Voltak okosórák, navigáció, múlt héten két jegygyűrű például” – mondja büszkén.

„És egyszer volt öt uncia arany. 3 millió. Akkor szívbajt kaptam. Lefotóztam, asszed hülyéskedek?”

– zajlik a beszélgetés, amibe már mások is bekapcsolódnak.

A zsákbamacskák árazása egyébként nem bonyolult, ami nem 2500 Ft, az 4500 Ft. De azért van egy csavar: pult mellől előkerül még egy harmadik kategória is. Ezek erősebb piacról származnak, és Sanyi szerint ezek „jó minőségű osztrák csomagok”. Súly alapján vannak beárazva, minimális haszonnal.

Ezekből vettem egyet én is, amit – az ászf szóbeli elfogadása és – az 1200 Ft-os tranzakció után rögtön ki is bontottam. Az izgalom csak pár másodperc volt és most egy Sun Shade feliratú horgászsapkával vagyok gazdagabb. Rövid keresés után kiderül, hogy ugyanezt a kalapot Aliexpressen most éppen 1259 Ft-ért árulják. Erre persze még jön a szállítás, ami tudjuk, hogy mennyire kockázatos.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!