Itt az ősz, valaki vett egy pulcsit majdnem félmilliárdért. De milyet!

2023. szeptember 15. – 12:20

Másolás

Vágólapra másolva

Bárányosat! Pontosabban: egy cuki, piros alapon fehér és fekete bárányos kötött pulóvert, ami nem másé, mint Diana walesi hercegnőé volt.

A pulcsi már csak azért is különleges, mert több sor fehér bárány között egyetlen fekete bárány szerepel rajta, amit sokan egyértelműen Diana hercegnével, és a királyi családban betöltött „fekete bárány” szerepével azonosítanak. Talán nem véletlen, hogy Károly herceg (most már III. Károly király) néhai felesége előszeretettel hordta a pulóvert. Divattörténészek szerint viszont – akkor még – Diana semmit nem akart üzenni az öltözékével. Nem úgy, mint a híres-hírhedt „bosszúruhával” 1994-ben.

A pulcsit Sally Muir és Joanna Osborne tervezők készítették 1979-ben a Warm & Wonderful márkanév alatt. Diana először 1981-ben húzta fel, amikor még Károly jegyese volt, egy lovaspóló-mérkőzésre. Alig néhány héttel később viszont visszaküldte, mert „az egyik mandzsettánál egy kis gubanc” volt. A tervezők ahelyett, hogy kijavították volna a hibát, inkább kötöttek neki egy vadonatúj darabot, amiért később egy hálálkodó levelet is kaptak a palotától. Diana később ezt a cseredarabot viselte 1983-ban – szintén egy lovaspólómeccsen:

Károly és Diana Smith's Lawn-ban, a Guards Polo Clubban, Windsorban, 1983 júniusában – Fotó: Princess Diana Archive / Getty Images
Károly és Diana Smith's Lawn-ban, a Guards Polo Clubban, Windsorban, 1983 júniusában – Fotó: Princess Diana Archive / Getty Images

Az eredeti darabra végül márciusban bukkantak rá egy padláson. A Sotheby's aukciósház eredetileg 50 és 80 ezer dollárra becsülte, végül ennek a sokszorosáért, 1,14 millió dollárért, azaz közel félmilliárd forintért talált új gazdára a báránykás pulcsi.

Azt nem lehet tudni, hogy kinek ért ennyit, hogy Diana hercegné pulcsijában vészelhesse át az őszt. Már ha felveszi, bár valószínűbb, hogy nem fogja. Az aukciósház egyébként így állította ki:

A pulóver mellett a Buckingham Palota tervezőknek küldött köszönőleve – Fotó: Ray Tang / Anadolu Agency / Getty Images
A pulóver mellett a Buckingham Palota tervezőknek küldött köszönőleve – Fotó: Ray Tang / Anadolu Agency / Getty Images

A csütörtöki, New York-i aukción ez a pulóver lett a legdrágábban elkelt ruhadarab, amit Diana hercegné hordott. Ez már csak azért is meglepő, mert a néhai hercegné rengeteg, árverésre érdemes estélyi ruhát és értékes kiegészítőt viselt királyi pályafutása során. A bárányos pulcsi ezt a borvörös színű báli ruhát körözte le, amit Diana 1991-ben viselt. Sőt, lekörözte azt a Ford Escortot is, amelyet Diana használt – az „mindössze” 315 millió forintért kelt el.

De nem az egyetlen rekord, amit a kötött bárányok megdöntöttek: Diana pulóvere lett a valaha árverésen eladott legértékesebb pulóver is. Ezt a rekordot korábban az a kardigán tartotta, amelyet Kurt Cobain az MTV Unplugged című Nirvana-műsorban viselt.

Ha esetleg Önnek nem lenne alsó hangon 400 millió forintja, hogy Diana-hasonmásként élvezhesse az őszt, ne csüggedjen. Potom 120 ezer forintért már lehet replikát kapni.

(CNN, BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!