Végre nyugodtan szexelhetünk is a taxikban, mármint a robotaxikban

2023. augusztus 14. – 14:32

Végre nyugodtan szexelhetünk is a taxikban, mármint a robotaxikban
A Cruise vállalat egyik robot taxija San Franciscóban – Fotó: Tayfun Coskun / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Biztosan ön is érezte már azt egy taxiban, hogy miután kényelmesen elhelyezkedett a hátsóülésen, hirtelen kedve támadt olyasmit csinálni, amit egyszerűen nem lehetett. Mert mégis csak ott ült elöl egy ember, aki minden nem rendeletetésszerű használat miatt kellemetlenkedni kezd.

Erre a problémára kínálnak kiváló megoldást az önvezető taxik, amelyek egy ideje néhány amerikai városban működnek. Többek között San Fransiscóban, ahol a szemfüles utasok hamar rájöttek a robotaxikban rejlő lehetőségekre, és elkezdték azokat arra használni, amikre eddig nem lehetett:

cigizésre, füvezésre, szexre.

A San Francisco Standard riportjában több fiatalt is megszólaltatott, akik elmeséltek, hogyan vették birtokba robotaxijukat.

„Beszálltunk, és rögtön bele is vágtunk. Egyik dolog követte a másikat, a partnerem gondoskodott róla, hogy gondoskodjon rólam, ha fogalmazhatok így” – mondta egy Megan nevű, húszas éveiben járó nő, aki egy szál köntösben szállt be az önvezető járműbe.

„Itt senki nincs, aki azt mondaná, hogy ezt nem teheted meg”

– mondta Alex, a nő partnere. Véleményük szerint a párok esetében a robotaxis helyzetek könnyen eszkalálódhatnak.

A cikk emlékeztet arra is, hogy nem ezek az első alkalmak, hogy az önvezető autókat kreatív módon használják: 2019-ben a Pornhubon jelent meg egy videó, amelyben egy pár szexelt egy Teslában, miközben az autó robotpilóta funkcióra volt kapcsolva. A cég vezérigazgatója, Elon Musk akkor azt mondta:

„Kiderült, hogy az autopilotot többféleképpen lehet használni, mint ahogy azt elképzeltük. Pedig tudhattuk volna, hogy ez lesz.”

De már egy 2018-as tanulmány is azt jósolta, hogy az önvezető járművek elterjedése több autósszexet fog magával hozni, illetve más olyan viselkedéseket, amiket valószínűleg kevesen tennének meg, ha egy sofőr is a tanújuk lenne.

A San Franciscó-i robotaxik belsejébe egyébként kívülről is be lehet látni, Megan és Alex szexelő párosát is kiszúrta pár járókelő, de semmilyen negatív reakciót nem tapasztaltak. Inkább az aggályos, hogy az üzemeltető cégek hogyan fogják felhasználni a bekamerázott autóik felvételeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!