Orbán miniszterelnöki köszöntőben tudatja Delhusa Gjonnal, hogy slágerei életörömet sugároznak

2023. augusztus 10. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb kulisszatitkok derültek ki arról, milyen zenét szeret Orbán Viktor, amikor nem Tóth Gabit vagy Kis Grófót hallgat: a trubadúr dallamokat.

A miniszterelnök ugyanis hivatalos köszöntőt küldött Delhusa Gjon hetvenedik születésnapjára, amiben így írt:

„Ha az embernek éppen nincs lehetősége ellátogatni a görög vagy albán tengerpartra, akkor elég belehallgatnia az ön mediterrán életörömöt sugárzó slágereibe, hogy máris jobban érezze magát. Köszönjük, hogy több mint fél évszázados pályafutása során ma is ugyanazzal a lelkesedéssel hirdeti a zene gyógyító erejét, mint amivel annak idején, 18 esztendősen egy csapásra beleírta magát a magyar popzene történetébe.”

A miniszterelnök a levele végén a sok egészség mellett „motorozásban bővelkedő éveket” is kívánt az énekesnek, aki már vagy negyven éve Nikát várja.

De nehogy valaki azt higgye, Orbán postán adta fel a levelét! Titkainak őrzőjével, irodaszomszédjával, saját államtitkárával, Nagy Jánossal vitette el a köszöntőt Delhusának, aki eléggé meg is lepődött.

„Délután kaptam egy telefont, és legnagyobb meglepetésemre az államtitkár úr hívott, hogy Orbán Viktor szeretne gratulálni nekem. Kijött, átadott egy üdvözlőlevelet és egy nagyon finom italt” – árulta el az énekes a köszöntés hátterét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!