2023. július 8. – 17:21
A lájk az egyetértés jele – legalábbis egy kanadai bíróság ítélete szerint, ami miatt egy gazdának most 82 ezer dollárt, azaz átszámítva közel 29 millió forintot kell fizetnie kamatostul egy gabonafelvásárló felé, írja a CNN.
A South West Terminal nevű felvásárló cég szöveges üzenetekben egyeztetett több gazdával arról 2021 márciusában, hogy vékánként (egy amerikai bushel, azaz véka 35,2 litert jelent) 17 dollárért vásárolnának fel lenmagot októberi, novemberi vagy decemberi szállításra. Korábban beszéltek többször Bob és Chris Achterrel is, akiknek szerződéstervezetet is küldtek arról, hogy 86 tonnányi lent vennének tőlük a fenti áron novemberi leszállítással.
A szerződést az SWT részéről aláírták, és telefonos üzenetben küldték tovább Chris Achternak ezzel az üzenettel: „Kérjük, erősítsék meg a lenről szóló szerződést.” Achter erre egy felfelé mutató hüvelykujj-emojival, azaz egy lájkkal reagált.
Achterék azonban nem szállították le novemberre a kért lenmennyiséget – a gazda szerint ugyanis a lájkkal azt jelezték a cég felé, hogy megkapták a szerződést, nem azt, hogy egyet is értenek annak tartalmával. „Nem küldték el nekem a szerződés teljes körű felvételeit, mert úgy tudtam, hogy azt faxon vagy emailen küldik tovább, hogy átnézhessem és aláírhassam” – vallotta a bíróságon Chris Achter.
Az SWT jogi képviselői szerint viszont legalább négy másik hasonló szerződést kötöttek Achterékkel sms-ben. Azzal az egyetlen különbséggel, hogy míg addig a gazda úgy reagált a dokumentumokra, hogy „oké”, „igen”, „jó lesz”, most csak egy lájkot dobott nekik válaszüzenetként.
Achterék jogi képviselői azzal próbáltak érvelni a bíróságon, hogy amennyiben megállapítják, hogy a 👍 emoji helyettesítheti az aláírást, akkor innentől kezdve elárasztják az igazságszolgáltatás intézményeit mindenféle ügyekkel. Ez viszont nem hatotta meg a saskatchewani bírót, aki szerint az üzletet „legalább szóban megkötötték” az előzetes dokumentumok alapján.
„Véleményem szerint az összes körülményt figyelembe véve ez a lenszerződés jóváhagyását jelentette, és nem egyszerűen azt, hogy megkapta a szerződést, és elgondolkodik rajta. Véleményem szerint egy észszerű, minden hátteret ismerő kívülálló arra az objektív felfogásra jutna, hogy a felek konszenzusra jutottak, ahogyan azt számos más alkalommal is tették”
– érvelt a bíró, aki határozatában 82 ezer dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte Achtert az SWT felé a lenszállítás elmulasztása miatt, hozzászámítva a kamatokat és különböző költségeket.
A bíró úgy ítélte meg, hogy az Achter 82 000 dollárral, valamint kamatokkal és költségekkel tartozik az SWT-nek a lenszállítás elmulasztása miatt.