Jennifer Lawrence lenyűgöző estélyiben tért vissza a vörös szőnyegre – meg egy pár flip-flopban

2023. május 22. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

Jennifer Lwrence visszatért a vörös szőnyegre! Oké, nem ment messzire, de a 32 éves, Oscar-díjas színésznőt ritkábban lehetett látni (vörös szőnyeges eseményen pedig egyáltalán nem), mióta tavaly februárban megszületett az első gyermeke.

Ezért kapta fel mindenki a fejét, amikor a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén megjelent – stílszerűen egy vörös Dior-estélyiben. Így:

Fotó: Valery Hache / AFP
Fotó: Valery Hache / AFP

Aztán a felkapott fejeken felrándult a szemöldök is, amikor Jennifer Lawrence a lépcsőn megvillantotta a lábbelijét is. Ezt:

Stephane Cardinale / Corbis / Getty Images
Stephane Cardinale / Corbis / Getty Images

Nem csoda, hogy a színésznő különösen ad a kényelemre és a biztonságra a vörös szőnyegen: 2013-ban ugyanis, amikor a Sliver Lining Playbook (Napos oldal) című filmért mindössze 23 évesen megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, a színpad felé tartva elesett a lépcsőn, miután beleakadt a lába a méretes (mellesleg szintén Dior) estélyiébe. A következő évben sem volt nagyobb szerencséje, akkor az Oscar-gála előtt, a vörös szőnyegen botlott meg, és zakózott egy nem túl elegánsat.

De az is lehet, hogy egész egyszerűen megunta a lábfejgyilkos tűsarkúban jópofizást, ezért váltott a jóval praktikusabb, bár nem annyira mutatós strandpapucsra. Ezt a teóriát erősíti, hogy ugyanaznap, ugyanabban a ruhában egy ahhoz színben és stílusban is sokkal jobban passzoló cipőben is lencsevégre kapták. Ebben:

Fotó: Antonin Thuillier / AFP
Fotó: Antonin Thuillier / AFP

Arról, hogy hogyan lett a természetességéről és néha kínosan őszinte humoráról ismert Lawrence Hollywood üdvöskéje, hogyan lett belőle megosztó személy, miért tűnt el rövid időre, majd hogyan tért vissza független filmes gyökereihez és jelölte ki magának a pályafutása új irányvonalát, ebben a portrécikkben írtunk bővebben.

Legközelebb egyébként a No Hard Feelings című könnyed nyári komédiában tűnik majd fel. A filmet június 23-án mutatják be, könnyen lehet, hogy arra a bemutatóra is flip-flopban érkezik majd a színésznő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!