Ki lehet az, akinek még a pápa is felveszi a telefont az audienciája közben?

2023. május 18. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

Egy telefonhívás szakította félbe I. Ferenc pápa szerdai audienciáját. De nem valamelyik zarándok felejtette el lehalkítani a telefonját, nehogy hívják a rokonok, hogy „na, voltál bent, milyen volt?”, vagy a messengeren pittyegjen az üzenet a „pilgrims in Vatican” csoportban, ahogy áldást küldenek egymásnak a látogatás alkalmából, hanem a pápának kellett lebonyolítania egy gyors hívást.

A pápa minden héten fogad látogató zarándokokat, ezeken előjegyzéssel tulajdonképpen bárki megjelenhet és meghallgathatja a katolikus egyházfőt, az esemény tehát önmagában nem nagyon exkluzív. Az viszont elég ritkán fordul elő, hogy egy megbízott személy eközben odalép a pápához és átadja neki a telefont.

A beszámolók szerint a pápa átvette és egy percen át beszélt is valakivel. „Eközben olyan csend állt be, hogy csak a sirályok hallatszottak fentről” – írta a Reuters.

De ki hívhatta a pápát?

A beszélgetés azért is pikáns, mert Ferenc pápa gyakran ostorozza az okostelefonokat, és óvta a híveket attól, hogy túlságosan sokat használják, az off line emberi kapcsolatok rovására.

Jó, de ki hívta a pápát?

Nem ez az első eset, hogy a 86 éves Ferenc elnézést kérve felvette a telefont, 2021-ben két nyilvános eseményen is megtörtént.

Jó, de ki hívta a pápát?!

A hívás közben a kamera a pápáról a tömegre irányult, így ajakolvasók sem tudnák megmondani, miről is folyhatott a beszélgetés. A Vatikán máskor sem kommentálta a magánhívásokat, így tett most is.

Úgyhogy nem tudjuk, ki lehet az, akinek még a pápa is felveszi a telefont audiencia közben. Az egyházfőség előfeltételeinek ismeretében csak az biztos, hogy nem a felesége és nem az anyósa volt.

De volt már formabontó jelenet az audiencián korábban is. 2019-ben egy zavartan viselkedő kamaszlány ment a pódiumra, akit a pápa kérésére nem tartottak vissza az őrök. A lány egy ideig szaladgált a pódiumon, az eközben felolvasását folytató pápa elé is állt csípőre tett kézzel, majd folytatta a szaladgálást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!