Fotózgat a repülőről, és egyszer csak ott van a Stranger Thingsből az Upside Down?

2023. május 6. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

A Reddit egyik subredditjén, az optikai illúziókkal foglalkozó Opticalillusions oldalon találtuk ezt a fényképet. Klasszikus turistafotónak tűnik: a repülőn ücsörgő utastársunk, aki vagy először éli át a légi közlekedés nyújtotta felemelő, bár sokakat végtelen félelemmel eltöltő érzését, vagy éppen erről a végtelen félelemről próbálja elterelni a figyelmét, fotózgat kifelé az ablakon. Mi mást is látna, mint felhőket, esetleg a felhők takarásából néha kibukkanó földfelszínt, házakat, utakat, vasutat? (Ki gépen száll fölé, annak térkép e, tudjuk.)

Ezen a fotón viszont egészen különleges a látvány.

Mit látunk? Forrás: Reddit
Mit látunk? Forrás: Reddit

Nézzék: a felhők között a nap által aranysárgára sütött mélységben a toronyházak fejjel lefelé láthatók. Pontosabban úgy néznek ki, mintha a felhőkből nőnének ki, lefelé, a föld felé nyújtva el a teret.

Rutinos Netflix-nézők azonnal a Stranger Thingsre asszociálhatnak – de a kevésbé rutinosak is, mint én, akik ezt a sorozatot pont látták –, a misztikus sorozatból ismert Upside Downra, a föld alatti fejjel lefelé világra. (Leszámítva azt, hogy ott az Upside Downban sosem süt aranysárgán a nap, azt a világot emlékeim szerint alapvetően sötétszürke-halottkék vagy valami természetellenesen éles vöröses-narancssárga árnyalatban látjuk.)

A megoldás ennél egyszerűbb, de nem csökkenti a fotó értékét, sőt. Pláne úgy, hogy ez a megoldás nem az úgynevezett fotosopolásban rejlik.

A fényképet úgy készítették, hogy a felhők között a Michigan-tó akkor éppen lényegében fodrozódásmentes vízfelületét sikerült megfotózni, és azon, mint egy órási tükrön jelennek meg „fejjel lefelé” a chicagói toronyházak – derül ki a Reddit-posztból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!