Március elején felkerült az összes magyarországi Bravo-szám az Arcanum oldalára, ami biztosan sokakban komoly nosztalgiahullámot indít el, de van egy óriási gyanúm, hogy sokaknak viszont azt jelenti, hogy felkerült az összes Szerelem, szex, gyengédség az internetre. Ez korosztályom páratlan, és egészen biztosan meghatározó szextanácsadó rovata.
A Szerelem, szex, gyengédség már az első lapszámtól kezdve futott, és öt éven keresztül ugyanazt jelentette: egy postafiókba lehetett „Kék madár” jeligére levelet küldeni a magazinnak, aminek a lapjain Szentmihályi Károly pszichológus válaszolt rájuk.
Mai szemmel kérdéses, hogy Szentmihályi mennyire hatékonyan végezte a munkáját, de nagyon jó érzékkel szimatolta ki a totális kamukat, amiket feltehetően viccből küldözgettek az emberek az újságba. Nyilvánosan megszégyeníteni embereket nemigen lehetett, a Bravo ritkán közölt neveket, a postacímből csak a városok maradtak, ha maradtak – GDPR szempontból amúgy érdekes, hogy a levelezőrovatban komplett címeket lehet kilesni, nevekkel, házszámokkal, potenciális Depeche Mode-kazetták és Tom Cruise-poszterek cseréjével.
Egészen biztos vagyok benne, hogy a Szerelem, szex, gyengédség rovatot nem arra tervezték, hogy folytatásos regényként olvassák emberek, ahogy most azt az Arcanum lehetővé teszi. Nagy mennyiségben átfutva látszanak az újra és újra visszatérő témák, a nagyon hasonlóan megfogalmazott tanácsok, a sematikus fantáziák, illetve a személyes kedvencem, a hangok, amiket a levélíró vaginája ad ki, és amik olyanok, mint „a jófajta bableves után”.
A már vállalati coachként dolgozó Szentmihályi Károly azóta elmondta interjúkban, hogy a rovat szándékosan volt „vicces és komoly egyszerre”. Naponta több száz levelet kapott, amiket már csoportosítania kellett, olyan számban érkeztek, és tényleg: pár hónappal az 1992. májusi indulás után, öt számmal később megjelent egy keretes írás a rovatban arról, hogy mindenkitől egy kis türelmet kérnek, annyi levél érkezik egyszerre, hogy nem tudnak postafordultával válaszolni. Szentmihályi ugyanis gyakran válaszolt az újságon kívül is, a komolyabb, öngyilkosságokkal fenyegetőző levelekre azonnal.
A tisztánlátás végett muszáj megemlíteni, hogy a Bravo azért nem volt úttörő, ugyanebben az időben az Ifjúsági Magazinban létezett a kevésbé szexi névre keresztelt Doktor úr, kérem… rovat, amelyben dr. Veres Pál válaszolt az olvasói levelekre. És amikor azt mondom, hogy válaszolt, szó szerint értem, ugyanis az IM nem mindig közölte le az eredeti leveleket, csak a szakértő reakcióját, illetve a jeligét, amellyel a segítségkérő szöveg érkezett. Ezért például magyarázat nélkül maradnak olyan mondatok, mint amiket egy bizonyos Csipinek írt, miszerint „A csípőddel kapcsolatos gondoddal ortopédiai szakrendelést kell felkeresned. Az biztos, hogy nem az önkielégítéstől származik az elváltozás.”
Harminc évvel később nagyon érdekes látni a Bravo válaszait, amelyek sokszor mai szemmel is progresszívek. Szentmihályi teljesen korrekten kommunikált az AIDS-ről, toleranciát hirdetett a más bőrszínűek kapcsán, egyáltalán nem ítélte el a maszturbálást (pedig nem egy hívő levélíró figyelmeztette, hogy igenis bűn), felhívta a figyelmet a védekezés fontosságára, és mindig figyelmeztetett arra, hogy soha ne csináljon senki olyasmit, amit nem szeretne, még ha a másik fél akarja is. Ha az olvasók molesztálókról, zaklatókról írtak, támogató volt, és olyan tanácsokat adott, amelyek nem mismásolták el a dolgot: fordulj a szüleidhez, beszélj olyanokkal, akik tudnak segíteni, és semmiképpen se hagyd, hogy zsaroljanak. „Előfordultak olyan súlyos problémák, melyeknél több levélváltásra is szükség volt” – mondta később a pszichológus.
Mert súlyos problémákból bőven volt. Az én emlékemben tizenévesen a Szerelem, szex, gyengédség a teljesen debil olvasói levelekről szólt, amelyekben feltehetően kitalált problémákkal próbálják kihozni a sodrából a szakállas urat. Öt év termését átböngészve viszont látszik, hogy sokkal súlyosabb volt a helyzet: rettenetesen sok levél szól családon belüli erőszakról, tanárok közeledéséről, nyilvános molesztálásról, nemi erőszakról, egy adott esetben az önsebzés is szóba kerül. A depresszió szintén visszatérő téma, van szó alkoholista, gyerekverő szülőkről, néha teljes kilátástalanságról, amik ugyanúgy helyet kapnak az olyan levelek mellett, amelyekben valaki arról panaszkodik, hogy még mindig nem jött meg neki, pedig az összes osztálytársának igen.
Aztán vannak azok az olvasói levelek, amelyek egyértelműen valami fantázia megtestesülései: folyton visszatér az az alaphelyzet, hogy egy nagy szobányi kollégista lány nem bír magával, és csoportszexelnek, ugyanez előfordul osztálykirándulásokon is különböző változatokban. A vérfertőzés is felbukkan, ahogy a tanárokról írt szexuális vallomások is, ezekről nehéz eldönteni, hogy mennyire szívből jöttek egy tizenévestől, főleg akkor, amikor egyik levélben a szóban forgó tanárt Mr. Beanhez hasonlítják.
Ugyancsak rendszeresen fel-felbukkannak a katonák, ebből egy esetben komolyabb galiba is lett. 1996-ban lehozott a Bravo egy olvasói levelet, amelyben arról volt szó, hogy egy csapat kiskatonát a tisztek folyton zaklatnak, sőt közös szexre kényszerítik őket. Pár hónappal később egy fél oldal terjedelmű levelet írt a honvédség a Bravónak arról, hogy keresik azokat a katonákat, kérik őket, jelentkezzenek, de ha kitalált a történet, annak következményei lesznek. Sajnos nem derül ki, hogy volt-e ennek folytatása.
Aztán léteztek azok az egyértelműen bizarr levelek, amelyeket vagy heccből, vagy valami fura fétis kielégítése céljából írtak meg: a különböző tárgyakkal való maszturbálás nőknél (visszatérő tárgy a gumibot), érthetetlen vonzódás a buszsofőrökhöz, 7-9 éves levélírók, illetve a szinte mindig ugyanúgy visszatérő szcenárió, hogy az illetőnek túl nagy/kicsi/ferde a pénisze, és amikor letolta a gatyáját a barátnője előtt, az szó nélkül elszaladt és azóta nem szól hozzá.
Egy dolog van, amiben Szentmihályi mai szemmel nézve erősen megkérdőjelezhető tanácsot ad, ez pedig az, amikor valaki arról ír, hogy úgy érzi, meleg lehet. Mindegy, hogy férfi vagy nő a levélíró, a válasz hasonló: az ember maga irányítja a szexuális fantáziáit, szóval ha valaki arra gondol, hogy férfiként férfival szexel, akkor egyszerűen ne gondoljon rá. „Ha nem akarsz homoszexuális lenni, akkor ne fiúra gondolj önkielégítés közben. Ha megtanulod irányítani a gondolataidat és felfedezed a lányok vonzó tulajdonságait, nem kell félned” – írja.
„Nem vagy sem homokos, sem biszexuális, csupán nem vagy biztos magadban” – írja egy másik levélírónak. Mindig ahhoz a megoldáshoz folyamodik, hogy ha egy idősebb, azonos nemű személy tetszik valakinek, akkor ez nem vonzódás, hanem biztosan vannak olyan tulajdonságai, amelyeket ő is szeretne magában viszontlátni. Gyakran riogatni próbálja a levélírókat: ha a homoszexualitást választják, akkor egy sokkal kevésbé elfogadóbb, rögösebb út áll előttük.
Szentmihályi öt évig válaszolt a levelekre, az 1997/2. számtól kezdve mindenféle átvezetés nélkül a Pierrot Kortárssegítő Ifjúságvédelmi és AIDS Megelőző Alapítványtól Rátkai Tímea (Kitty) vette át a helyét. Nagyjából innentől kezdve a levelek sematikusabbak, még gyakrabban ismétlődnek ugyanazok a témák, kikopik belőlük minden részlet, minden, ami egyedivé tette őket. Egészen szokatlan módon, még 1997-ben leközölnek egy hosszú panaszlevelet is a rovat minőségéről, amire Rátkai válaszol is, de a Szerelem, szex, gyengédség innentől már sosem lesz az igazi.
Úgyhogy ebből az ötéves csúcskorszakból álljon itt pár igazán bizarr példa arra, hogy milyen olvasói leveleket is küldtek a kilencvenes évek tinédzserei egy országos terjesztésű lapnak, és kértek tanácsot egy náluk idősebb szakértőtől.
Azt álmodtam, hogy egy Manhattan-koncert után valahogy összejöttem Szabolccsal
Szentmihályi is elmondta, hogy külön csoport alakult ki egy idő után nála a sztárokba szerelmes lányok leveleiből, pár év alatt a következő ismert embereknek vallottak szerelmet a Szerelem, szex, gyengédség levélírói, a teljesség igénye nélkül: Mark Owen a Take Thatből, Cory a Happy Gangből, Michael Jackson, Pena Gheorghe, a Csepel focistája, Kalocsai Krisztián a Hip Hop Boyzból, Rózsa Norbert úszó, és a személyes kedvencem, Aigner Szilárd, akitől a levélíró bezsong, ahogy „ahogy a tévében a pálcájával mutogat”. Itt az első példa erre a levélre: valaki úgy ébredt fel, hogy szerelmes Szabolcsba, a Manhattanből.
Annyira felizgatott a dolog, hogy az 501-esemről lepattogtak a gombok
A rovat indulásakor még odaírták, hogy honnan érkezett az olvasói levél, úgyhogy most abban a boldog tudatban lehet létezni, hogy 1992-ben egy bugyi fiatalembernek akkora erekciója lett a suliban egy párzó fecskepártól, hogy lepattantak a gombok a farmerjáról.
Anyámmal képtelen vagyok és nem is tudom megbeszélni
Akárcsak a pornóban, a rovatban is visszatérő elem volt a vérfertőzés-közeli szexuális kalandok mostohatestvérekkel, mostohaanyákkal, nagynénikkel (idézet egy másik levélből: „A nagynénémnek ekkor támadt az az ötlete, hogy betesz a videóba egy kommandós filmet. De ahogy bekapcsolta, akkor láttam, hogy ez nem kommandós, hanem pornófilm”), sőt bizonyos esetekben unokatestvérekkel. Ezeknek a megfogalmazása mindig olyan volt, mintha valaki ezzel akarta volna pörgetni magát, hogy megír és elküld egy ilyen történetet. Aztán volt olyan is, mint ez, ami egyesítette az ország gazdasági helyzetét, és a csupa nagybetűkkel írt PEEP SHOW fogalmát, főszerepben az elcsigázott tinifiúval, aki állítása szerint véletlenül megnézte egy sztriptízbárban az édesanyját.
Nehogy azt higgye valaki, hogy fajgyűlölők vagyunk, de mi inkább maradunk a „hagyományosnál”
Egyértelmű vicceskedő, lejárató levél arról a barátnőről, aki pincsiként követi a fekete férfiakat a városban, amire Szentmihályi veszi a fáradságot, és olyat választ ad, amit 2023-ban is bele lehetne verni emberek fejébe: „a szerelemben és a szexben nincsenek hagyományos és nem hagyományos fiúk”.
Egyébként mialatt csináltam, fehér váladék folyt a hüvelyemből
A bizarr maszturbálások lelőhelye ez a rovat, öt év alatt a levélíró lányok és nők önkielégítettek gumibottal, virslivel, teknőssel, teniszütővel, jégcsappal, kaktusszal, tamponnal, és ezeknek általában mindig hüvelyi folyás lett a vége. Akkor is, ha az illető éppen 11 éves.
Fiam, Adolf haja nem akar kinőni
Ki tudja, lehet, hogy az igazi Adolfnak egy kis szeretetre lett volna szüksége.
Elélvezéskor mindig Madonna egyik számát éneklem
Az egyszerű „szerelmes vagyok a híres emberbe” típusú sémánál egy fokkal bonyolultabb az, amikor valakinek az orgazmushoz az kell, hogy Madonnát énekeljen, de ehhez tényleg a kilencvenes években kellett élni, amikor a sztár kiadta az Erotica című lemezét, a Sex című könyvét, és még egy erotikus thrillerben is szerepelt.
Ha Boci csokit eszek, azonnal feláll a fütyim
A kilencvenes évek második felében már reklámok is voltak a rovatban, jellemzően negyed oldalt elfoglalt az O.B. tampongyártó, egyébként első blikkre szintén tanácsadásnak tűnő, kérdezz-felelek hirdetése, a Dr. O.B. válaszol. De előtte a Boci csokinak is sikerült megjelennie, bár egész biztosan nem szándékos vállalati stratégia részeként.
Én undorodom a temetőtől, és elítélem ezeket a családi szokásokat
A geopolitikai helyzet sem tudott kimaradni a Szerelem, szex, gyengédségből, feltehetően a délszláv háború hatása lehetett az, hogy egy Szerbiából menekült családban az a szokás, hogy a párok először egy temetőben szexelnek.
Nem leszünk-e terhesek, ha az ebihalak belénk úsztak?
Mindenkinek van egy Bravo-levele, aminek a létezését azóta hordozza magában, amióta először olvasta. Ami a személyiségének része lett, ami torzította a valóságát, és amihez mindig visszaugrik az agya, amikor egy abban szereplő részletet meglát az életben. Én nem tudok ránézni egy ebihalra úgy, hogy ne ez a levél jusson eszembe.
Amúgy akárcsak a maszturbálás, a megtermékenyítés miatt is furcsábbnál furcsább kérdéseket kellett megválaszolnia a pszichológusnak. Pár számmal korábban két, varrodában dolgozó 16 éves lány írta meg, hogy amikor az üzemvezető nincsen a műhelyben, ráülnek a vasalódeszkára, és nyomatják a szívatót, de félnek, hogy a gőztől gyerekük lehet.
