Orbán Viktor, a seprű, a csokor, a tisztaságért felelős hölgyek és a nőnapi köszöntés, ami nem lánykérés

2023. március 8. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

Egy seprű, pár szál nárcisz és tulipán és néhány megilletődött takarítónő játszotta a főszerepet Orbán Viktor nőnapi köszöntésében. A magyar miniszterelnök semmit nem bízott a véletlenre, délután háromig már három posztot szentelt a jeles alkalomnak, egészen pontosan annak, ahogy a jeles alkalomból felköszönti a Karmelitában dolgozó takarítónőket.

Délelőtt tízkor közzétett egy képet, amihez annyit fűzött: „Köszönjük a tisztaságért felelős hölgyek munkáját! Boldog nőnapot!”

Két órával később megfejelte a képet egy videóval is, amiből megismerhettük a csoportkép keletkezése előtti perceket:

  • például azt, ahogy Orbán Viktor előhalászik az irodájában található vázából négy szál fehér tulipánt, négy szál sárga nárciszt és némi zöld körítést;
  • majd láthatjuk, ahogy a szerencsés, gyanútlanul sepregető takarítónőt teljesen váratlanul meglepi a magyar miniszterelnök;
  • aki először is tisztázza a helyzetet, nehogy a kedves, tisztaságért felelős hölgy azt higgye, lánykérés céljával lopakodott a háta mögé egy szál virággal;
  • mellékesen megtudjuk, hogy kormányülés előtt járunk;
  • de kiderül az is, bár a miniszterelnök kommunikációs stábja remekül leegyeztette, hogy egyszerre legyen egy helyen a négy hölgy, azt már kevésbé sikerült konkretizálni, hogy a nemzet vezetője megölelni fogja őket, vagy csak kezet fogna velük, esetleg puszit is adna;
  • ebből aztán keveredik néhány kínosan bizarr másodperc, amíg a miniszterelnök négy különböző gesztussal köszönti a négy különböző hölgyet.
  • Ezután kedvesen megköszön mindenki mindent mindenkinek;
  • és formálnak egy hölgykoszorút Orbán Viktor körül.
  • Ezzel pedig el is készül a délután tízkor közzétett csoportkép.

Mintha mindez nem lenne elég, délután negyed háromkor komplett, a délelőtti eseményeket részletesen dokumentáló képgalériát is kaptunk:

Nem csak Orbán Viktor igyekezett kimaxolni a nőnapi köszöntést, a magyar férfi politikusok egymás hátán taposva igyekeztek bizarrabbnál bizarrabb képekkel és képaláírásokkal megtisztelni az imádott Lányokat, Nőket, Anyákat, Asszonyokat, Hölgyeket, Dámákat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!