Lányok, nők és asszonyok! Ideje, hogy érezzék a magyar politikusférfiak megbecsülését

2023. március 8. – 08:32

Másolás

Vágólapra másolva

Hahó, lányok, nők és asszonyok! Nőnap van, ideje végre, hogy megbecsüljék, szeressék és tiszteljék a nőket a férfiak ezen az igazi népünnepélyen. Ebben reménykedik szerencsére Tállai András is, aki nagyon helyesen tudja, hogy az élet zenéjét a nők adják.

Nem találunk kivetnivalót a pénzügyi államtitkár gondolataiban, aki még egy virágboltba is bement, hogy felkutassa a legszebb virágkölteményt, amin még egy rózsaszín masnit is talált.

Forrás: Tállai András Facebook
Forrás: Tállai András Facebook

Persze van olyan lány, nő és asszony, akinek a gyorsan haldokló gaz mellé valami élő is kell, valami, ami virgonc, izgága, és ami néha még vissza is beszél. Jól tudja ezt Győr fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András, aki nem egy, hanem kettő papagájjal köszöntötte feleségét eme jeles napon, sőt, régi motoroshoz híven azt is felismerte, hogy egy hölgy akkor szárnyal igazán a boldogságtól, ha madarat helyez a vállára.

Nem is vágyhatnak többre az asszonyok, akik körbeveszik kedvességgel, bájjal, fantasztikus munkabírással, logikával, hatalmas lélekkel, hihetetlen kitartással, érzékenységgel, következetességgel és gondoskodással a férfiakat.

Forrás: Dézsi Csaba András Facebook
Forrás: Dézsi Csaba András Facebook

Persze vannak válogatós lányok, nők és asszonyok is a világon, nem mindenkit lehet holmi gazokkal meg állatokkal levenni a lábukról. Ezt szagolta ki nagyon is helyesen Nagy János is.

Orbán Viktor legközelebbi munkatársa nem egy, nem kettő, nem három, hanem összesen négy Zoltánt állított hadba a Parlamentben, hogy egy csokor Zoltánnal kívánjon boldog nőnapot! Ő aztán tudja, mi kell a nőnek! – Bóna Zoltán, Kovács Zoltán, Demeter Zoltán és Tessely Zoltán.

Forrás: Nagy János Facebook
Forrás: Nagy János Facebook

Reméljük, most már minden lány, nő és asszony úgy mosolyog ezen a napon, ahogy azt a fideszes EP-képviselő Deutsch Tamás is kívánja nekik pár fehér tulipán társaságában!

Forrás: Deutsch Tamás Facebook
Forrás: Deutsch Tamás Facebook

De azért jó, ha tudjuk, kaphatnak ők növényt, állatot vagy Zoltánokat, a nők helyét Karácsony Gergely csak egyetlen helyen keresi: a saját álmaik kiteljesítésében. Az öltönyben beszélő főpolgármester szerint ugyanis Magyarországon még mindig az öregedő öltönyös urak érzik magukat felhatalmazva arra, hogy megmondják, hol is van a nők helye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!