Csák miniszter részben újrahasznosított köszöntőjével indult az oroszpárti főkapitány vezette horthysta Vitézi Rend bálja

2023. február 27. – 12:13

Csák miniszter részben újrahasznosított köszöntőjével indult az oroszpárti főkapitány vezette horthysta Vitézi Rend bálja
Fotó a vitézi bál megnyitásáról

Másolás

Vágólapra másolva

Csák János kulturális és innovációs miniszter is részt vett a Horthy Miklós által alapított Vitézi Rend bálján – ez magának az est házigazdájának, „vitéz gróf Molnár-Gazsó János főkapitány úrnak” az alábbi Facebook-posztjából derül ki. Mint látható a felsorolásból, a vendég vitézek között ott volt Fásy Ádám, a nemzet mulatósa és mulattatója, a Békemenetek Lagzi Lajcsija, valamint Farkas Bertalan exűrhajós, korábbi MDF-es és Zöldek Pártja-képviselőjelölt. (Frissítés: Cikkünk megjelenésének másnapján tűnt fel, hogy a beágyazott Facebook-poszt nem látható – vagy törölték, vagy módosították a láthatósági beállítást. A posztban szereplő egyik fotót láthatja a cikk borítóképében.)

Hogy a szervezet táncmulatságára – amelyet a kárpátaljai magyarság megsegítésére szervezett jótékonysági bálként hirdettek meg – a kormányból csak Csák minisztert hívták-e meg, vagy mást is, azt nem tudjuk. Ahogyan azt sem, hogy ő miért fogadta el az invitálást a korábbi Facebook-posztjai alapján nyilvánosan vállaltan nyugatellenes és oroszpárti, valamint összeesküvés-elméletekre is nyitott Molnár-Gazsó főkapitány vezette szervezet meghívását, de ha már ott volt, köszöntőt is mondott.

Igaz, ez csak egy jelentős részben újrahasznosított beszéd is volt. Hiszen a Facebookra felkerült videók tanúsága szerint többek között kultúra és múlt és jövő viszonyára, a kultúraápolás fontosságáról beszélt, valamint Babits Mihályt idézte, miszerint magyarnak lenni szellemi jelenség és lelki örökség, meg Hamvas Bélát, hogy „nagy kultúrába születni, az jó dolog. De kötelezettség is, hogy azt a kultúrát karban tartsuk, és átadjuk a következő nemzedéknek”. No de hát az vesse rá az első követ, aki szintén ott volt tavaly augusztusban a kolozsvári Szent Mihály-templom megáldásán, és azóta szintén nem jutott eszébe több gondolat múltról és jövőről és kultúráról és Babitsról és Hamvasról. (Sőt, Babitsot már egy 2021 őszi interjúhoz megtalálták neki a beszédírói.)

A Vitézi Rendet egyébként Horthy Miklós alapította 1920-ban, Magyarországon 1945-ben feloszlatták, de a nyugati emigrációban tovább működött. A szervezet a Hadtörténeti Közlemény egy 2017-es számában megjelent tanulmány szerint konzervatív értékrendű, revizionista és nacionalista, továbbá „modellértékű militarista szervezet” volt. Honlapjuk és annak nyitóoldala arról árulkodik, hogy ezekben az értékekben azóta sincs változás – az oroszpártiság viszont kétségkívül olyan új innovációnak tűnik, amely akár indokolhatja is az innovációs miniszter részvételét a táncmulatságukon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!