Bill Gates hadat üzent a tehénböfögésnek

2023. január 24. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

A tehénböfögés metántartalmát csökkenteni szándékozó ausztrál startupba fektetett be Bill Gates, a Microsoft alapítója – írja a BBC.

A szén-dioxid után a metán a második leggyakoribb üvegházhatást okozó gáz a légkörben, a melegítő hatása nyolcvannégyszerese a szén-dioxidnak, igaz, rövidebb ideig marad meg a légkörben. A mezőgazdaság, ezen belül is az állattartás komoly forrása a levegőbe kerülő metánnak. A haszonállatok akkor termelik a gázt, amikor a gyomruk lebontja a kemény rostokat, például a füvet. A metánt böfögés és szellentés útján juttatják a légkörbe.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy jelentősen csökkenthető a tehenek metánkibocsátása, ha hínárral is etetik őket. A perthi székhelyű Rumin8 startup olyan étrend-kiegészítőn dolgozik, amelyet vörös hínárból készítenek, és amely jelentősen csökkentheti a gázképződést a tehenek szervezetében. A vállalat egy sajtóközleményben nyilvánosságra hozta, hogy 12 millió dollárt (több mint 4,3 milliárd forintot) gyűjtött össze részben a Gates által alapított Breakthrough Energy Ventures vállalaton keresztül.

A cég az összegyűjtött támogatást kísérletekre költi majd Ausztráliában, Új-Zélandon, Brazíliában és az Egyesült Államokban, illetve termékmárkafejlesztésre és kísérleti gyártóüzem fejlesztésére.

A befektetési céget Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója, valamint Jack Ma kínai vállalkozó, az Alibaba társalapítója is támogatja.

Nemcsak Ausztráliában, hanem Új-Zélandon is foglalkoznak a témával: tavaly októberben a szigetország javaslatot tett az állattartásból származó üvegházhatású gázok megadóztatására. 2025-ig a gazdálkodók egyelőre meg nem határozott formában fizetni fognak a mezőgazdasági kibocsátásért.

2019-ben rekordmennyiséget ért el a légkörben a metán, az iparosodás előtti időszakhoz képest két és félszerese volt a mértéke a légkörben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!